NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

15 napja van a Jobbiknak, hogy fizessen

15 napja van a Jobbiknak, hogy fizessen
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A többszáz milliós büntetést a központi költségvetésnek kell befizetniük, és ennyivel kevesebb lesz idén a párt állami támogatása is - vagyis duplán veszítik el ezt a pénzt. Nem a Jobbik az egyetlen párt, akit megbüntettek.

HIRDETÉS

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hétfőn felhívással fordult a Jobbik elnökéhez, hogy a párt tizenöt napon belül fizesse be a központi költségvetésbe az általa elfogadott tiltott vagyoni hozzájárulás értékét, 331 millió 660 ezer forintot.

A számvevőszék szerint a Jobbik nem cáfolta hiteles ellenőrzési bizonyítékokkal, illetve egyéb alátámasztott érvekkel az ÁSZ bizonyítékokon alapuló megállapításait, így a törvényi előírás alapján az ÁSZ 2018. január 8-i dátummal felhívással fordult a Jobbik elnökéhez, hogy a párt a tiltott vagyoni hozzájárulás értékét tizenöt napon belül fizesse be a központi költségvetésnek.

A közlemény szerint az ÁSZ azt állapította meg, hogy a Jobbik 2015-2016-ra, valamint a vizsgálat megkezdéséig tartó időszakra nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és elszámoltatható gazdálkodását, valamint akadályozta a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását. Ezen kívül az ÁSZ feltárta, hogy a Jobbik 2017 első félévében a működési jogszabályt megsértve, tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el.

Ezzel kapcsolatban az ÁSZ közölte: hatósági jelzést kaptak 2017-ben a Jobbik által két gazdasági társasággal, politikai plakát kihelyezésre kötött szerződésekben alkalmazott, a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt. Az ÁSZ megállapította, hogy a kockázatjelzésben rögzített, politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján a Jobbik 2017-ben a törvényi tilalom ellenére - jogi személyektől származó - nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el 331 millió 660 ezer forint összegben. A számvevőszék ellenőrzése szerint a Jobbik nem igazolta, hogy elvégezte volna a nem pénzbeli, vagyoni hozzájárulás törvényben előírt értékelését.

Az ÁSZ közleménye szerint a Jobbik többszöri értesítés, illetve helyszíni adatkérés ellenére - a 2015-2016-os évek, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszak vonatkozásában - nem tett eleget a számvevőszéki ellenőrzés lefolytatásához szükséges törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, az ellenőröket a párt helyiségeibe nem engedte be, és ezzel akadályozta az ellenőrzés lefolytatását, az ÁSZ ezért 2017. október 3-án a párt székhelye szerint illetékes ügyészséghez fordult.

Nem ők az egyetlenek

Az Állami Számvevőszék nem csak a Jobbikot büntette meg: sorra bünteti a többi ellenzéki pártot is. Az Együtt pártot például 19 millió forintra bírságolná a szervezet, mert a párt szerintük többek között kedvezményesen bérelt egy irodát. Az Együtt szerint a fővárosi irodájukról lehet szó az ÁSZ jelentéstervezetében, bár ezt pontosan nem fejtette ki a szervezet, azt viszont ugyanattól és ugyanannyiért bérli a párt, mint az előző ÁSZ-vizsgálat idején, amikor ezzel a számvevőszéknek nem volt semmi baja.

Közben az Adatvédelmi Hatóság is vizsgálódik az Állami Számvevőszéknél, hogy a vizsgálataiknál és határozataiknál betartottak-e minden törvényt, illetve hogy milyen adatokra láthatnak rá egyáltalán. Ez már csak azért is felmerülhet, mivel az Együtt azt állítja, a rájuk kiszabott büntetésük egyik része arra vonatkozott, hogy a párt az ÁSZ szerint egy párttag 62 ezer forintos befizetését támogatásként könyvelte el. Juhász Péter, az Együtt elnöke ezután személyesen kereste fel Horváth Bálintot, az ÁSZ szóvivőjét, hogy megkérdezze, most akkor az történt-e, hogy az ÁSZ tudja, kik az Együtt párttagjai, ami bűncselekmény-közeli helyzet, vagy nem tudják, csak úgy kitalálták, hogy erre alapozva büntetnek. Választ természetesen nem kaptak.

MTI/index

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hivatalos: nagyon megbüntette az ÁSZ a Jobbikot

Különleges térképen Hollywood magyar gyökerekkel rendelkező fimesei

Orbán Viktor és Polt Péter lemondását követelte a tömeg Magyar Péter tüntetésén