NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Irán: folytatódnak a tüntetések

Irán: folytatódnak a tüntetések
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Iránban folytatódnak az egy hete kezdődött kormányellenes megmozdulások. A független médiát sújtó korlátozások miatt nehéz megbecsülni a tiltakozások erejét. A hatalom képviselői szerint Imár csak szórványosan fordulnak elő az országban.
“A tüntetések kezdete óta 21 embert öltek meg a rendőrök, főként munkások gyerekeit és állástalanokat. Ők megélhetést követelnek, szabadságot és tetőt a fejük fölé”- mondja Reza Moini, a Riporterek határok Nélkül nevű szervezet párizsi irodájának munkatársa.
Megfigyelők szerint a rezsimet meglepte, hogy ezúttal a szegények és az elnyomottak vonultak utcára.
“A mostani tüntetések abban hasonlítanak a 39 évvel ezelőtti iráni forradalomra, hogy az egész országra kiterjednek” – állítja a civil szervezet képviselője.
“Az Európai Unió szorosan figyelemmel követi az iráni eseményeket” – tudatta közleményében Federica Mogherini, a közösség külügyi főképviselője, felszólítva a feleket az erőszak beszüntetésére .
“Az európai és a belgiumi Zöld Párt képviselőjeként szeretném leszögezni, hogy Irán függetlenségét nagyon fontosnak tartom. Az iráni embereknek kell dönteniük a saját sorsukról, Európa vagy mások beavatkozása nélkül. Az európai politikai pártok erkölcsi támogatást nyújtanak nekünk, de nem várjuk, hogy bárki katonailag beavatkozzon” – nyilatkozta az Euronews-nak Anvar Mir Sattari, iráni ellenzéki.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására

Az EP-választáson indítják a Budapesten fogva tartott olasz Antifa aktivistát

Brüsszeli EU-csúcs: fókuszban az orosz-ukrán háború és a Közel-Kelet