rendkívüli hír

rendkívüli hír

Újabb tüntetések Jeruzsálem miatt

Éppen ezt olvassa:

Újabb tüntetések Jeruzsálem miatt

Újabb tüntetések Jeruzsálem miatt
Betűméret Aa Aa

Sorozatban már a negyedik pénteken tüntettek a palesztinok Gázában és Ciszjordániában az amerikai döntés ellen, amely Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. Betlehemben, Ramallahban, Jerikóban és végig a Gázai övezet mentén a tiltakozók Amerika-ellenes jelszavakat skandáltak, autógumikat égettek és kővel dobálták meg az izraeli katonákat, akik erre könnygázt vetettek be ellenük. Bár a demonstrációk hevessége a korábbi hetekhez képest valamelyest csökkent, a mostani összecsapásokban így is legalább húsz tüntető megsérült.

Jeruzsálem státusza az izraeli-palesztin konfliktus egyik legérzékenyebb pontja. A zsidó állam egész Jeruzsálemet a fővárosának akarja, míg a palesztinok azt szeretnék, ha a város Izrael által megszállt keleti része lenne saját leendő államuk fővárosa.

A nap folyamán három rakétát is kilőttek izraeli területekre a Gázai övezetből, amelyet a radikális iszlamista palesztin szervezet, a Hamász ellenőriz. Egy becsapódott, de nem követelt áldozatot, kettőt pedig az izraeli légvédelem elfogott. Az egyik helyszínen éppen szabadtéri emlékünnepséget tartottak. A riadó hallatán a részvevők a földre vetődve kerestek fedezéket.

A Gázai övezet mentén december 6. óta mindennaposak a rakétatámadások. Az amerikai elnök akkor közölte Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését.