rendkívüli hír

rendkívüli hír

Macron: február végére legyőzzük az Iszlám Államot Szíriában

Éppen ezt olvassa:

Macron: február végére legyőzzük az Iszlám Államot Szíriában

Macron: február végére legyőzzük az Iszlám Államot Szíriában
Betűméret Aa Aa

“December 9-én (Haider al-Abadi) iraki miniszterelnök bejelentette a győzelmet az Iszlám Állam fölött, és úgy gondolom, hogy február közepére, végére megnyerjük a háborút Szíriában” – mondta Emmanuel Macron a France2 közszolgálati televízióban vasárnap este sugárzott interjúban.
A francia államfő már korábban beszélt arról, hogy a katonai hadműveletek az Iszlám Állam ellen február közepéig, végéig folytatódnak, ellentmondva ezzel Oroszországnak, amely azt közölte, hogy Szíria teljesen felszabadult a dzsihadisták ellenőrzése alól.
    
A szíriai nép ellensége, de…

Macron szerint a szíriai politikai rendezésről Bassár el-Aszad szíriai elnökkel is párbeszédet kell majd folytatni, aki a szíriai ellenzék azonnali távozását követeli.

“Aszad a szíriai nép ellensége. Az én ellenségem az Iszlám Állam. Bassár el-Aszad itt lesz. Itt lesz azért is, mert védelmezik azok, akik a gyakorlatban megnyerték a háborút, legyen szó Iránról, Oroszországról, azaz nem mondhatjuk, hogy nem akarunk vele vagy a képviselőivel tárgyalni” – hangsúlyozta Emmanuel Macron. Ugyanakkor szerinte a szíriai elnöknek “felelnie kell a népe és a nemzetközi igazságszolgáltatás előtt az elkövetett bűntettekért”.

“Az átmenetben, amelyet Franciaország szeretne látni a jövő év elejétől, ott lesznek Aszad képviselői, de én főleg azt szeretném, hogy minden ellenzéki képviselője is ott legyen, beleértve azokat is, akik azért hagyták el Szíriát, mert Aszadtól féltették a biztonságukat, és nem pedig az Iszlám Államtól” – tette hozzá a francia elnök.

A 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban mintegy 340 ezren vesztették életüket és több millióan menekültek el otthonukból.

Forrás: MTI