NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Újabb Oscar-közeli magyar filmnek drukkolhatunk

Újabb Oscar-közeli magyar filmnek drukkolhatunk
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét beválogatták a legjobb idegennyelvű film kategóriában a legjobb kilenc alkotás közé. Ez még nem jelenti azt, hogy biztosan Oscar-jelölt lesz, ugyanis van még egy szűrés. Január 23-án fogják bejelenteni, hogy melyik öt film fog versenyezni az Oscarért (nemcsak ebben, hanem az összes kategóriában ekkor ismertetik a jelölteket).

Szintén a legjobb kilenc közé válogatták az idei cannes-i Arany Pálma-nyertes alkotást, Ruben Östlund A négyzet című filmjét, amely tarolt a múlt szombaton tartott Európai Filmdíjon is.

A Testről és lélekről már több rangos elismerést begyűjtött

Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről négy jelölést is kapott az Európai Filmdíjon. Ez az első eset a díj harmincéves történetében, hogy magyar alkotást ilyen sok kategóriában jelöljenek, és hogy esélyes legyen. Ebből egyet valóra is váltott, Borbély Alexandra lett a legjobb női főszereplő.

Februárban ugyanitt, Berlinben már tarolt a Testről és lélekről. A Berlinalén elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Medvét, a nemzetközi filmkritikusi szövetség díját, az Ökumenikus zsűri díját és a közönségdíjat is.

- Sokfelé eljutottunk a filmmel a Berlinalé után. Megható volt azt látni, hogy a világ nagyon is különböző részein mennyire hasonló volt a fogadtatása. Ez a film annyira közvetlenül hat a nézőkre, hogy sosem reméltem volna. Koreától Norvégiáig, Ausztrián, Amerikán át mindenki megértett minden apró kis részletet. Nagyon jó érzés – nyilatkozta Enyedi Ildikó.

Enyedi Ildikó alkotását már csaknem 90 ezren nézték meg Magyarországon, a fesztiválokkal együtt pedig világszerte több százezren látták.

70 éve létező kategória

Az idegen nyelvű film kategóriában 1947 óta osztanak díjat. Magyar film eddig kétszer kapta meg a díjat: 1981-ben Szabó István Mephistója, 2015-ben pedig a Saul fia Nemes László rendezésében.

A cikk megosztásaKommentek