rendkívüli hír

rendkívüli hír

Venezuela robbanásközeli helyzetben

Éppen ezt olvassa:

Venezuela robbanásközeli helyzetben

Betűméret Aa Aa

Venezuela válaszúthoz érkezett. Az országban tombol a gazdasági válság, az infláció szárnyal.
Ami még rosszabb, Venezuela társadalma megosztott. Az ellenzék azt mondja, hogy amióta a Szocialista Párt 1999-ben hatalomra került, tönkretette a demokratikus intézményeket és félrekezelte a gazdaságot.

Chávez hívei ezzel szemben azzal vádolják az ellenzéket, hogy elitista, és kizsákmányolja a szegény rétegeket. Emellett azt állítják, hogy az ellenzéki vezetőket az Egyesült Államok fizeti – egy olyan ország, amellyel Venezuelának megromlott a kapcsolata az utóbbi években.
És mit gondolnak az emberek? A négy hónapon át tartó, 120 halálos áldozattal járó zavargások után az ellenzék szavazásra szólította fel a népet a legutóbbi kormányzóválasztáson. Ezen ismét a chávezisták nyertek. Ismét előkerült a választási csalás vádja és úgy tűnik, az emberek nem bíznak már a politikusokban.

Ez a háttere annak, hogy a venezuelai demokratikus ellenzék és a politikai foglyok nyerték el az Európai Unió Szaharov-díját. Az Európai Parlament az mondja: a diákok és a politikusok bátorságát akarta elismerni, akik a szabadságért küzdenek egy elnyomó kormányzattal szemben. Ezzel reflektorfénybe került az emberi jogok helyzete Venezuelában.

Hogy megértsük, hogy mit is akar valójában az ellenzék, Ramón Guillermo Aveledót kérdezzük. Ő a legfontosabb ellenzéki tömörülés, a Mesa de le Unidad Democratica (MUD), egyik legismertebb tagja. Hisz a párbeszédben, és nem azért, mintha pacifista volna. Tudja, hogy Hugo Chávez elnök követői erősen felfegyverkeztek és egy külföldi megszállás, amit egyes politikusok üdvözölnének, polgárháborúhoz és vérengzéshez vezetne. A lakosság húsz százaléka őszintén hisz Chávezben.

Ha a hatóságok engedélyezik neki a kiutazást, Aveledo lesz az egyike azoknak, akik az ellenzék nevében átveszik a díjat Strasbourgban.

Alberto de Filippis, Euronews: – Milyen az emberi jogok helyzete most Venezuelában?

Ramón Guillermo Aveledo: – Egyre többször sértik meg az emberi jogokat, például azzal, hogy emberek élete is veszélybe kerül, és sérül a szólásszabadság is, de az egészséges élethez való jog is, ami szintén egy alapjog. A parlament Emberi Jogi Bizottságának jelentése elég sokat elárul erről. Ezen az ábrán látszik, hogyan emelkedett a gyilkosságok száma. Számos jog sérül, és ráadásul egyre több és több.

- Mit jelent a venezuelai politikai ellenzék számára a Szaharov-díj?

- Ez nagyon sokat jelent számunkra és a venezuelai emberek számára. A Szaharov-díj 1988 óta létezik, és ha megnézzük, kik kapták meg eddig, akkor azt látjuk, hogy emberjogi és a társadalmi igazságosságért küzdők. Ez már csak azért is sokatmondó, mert eddig mindössze 5 alkalommal kapták meg dél-amerikaiak a díjat. Ezért is fontos a mostani döntés, mert azt mutatja, hogy Európa aggódik a venezuelai események miatt. És mindenképpen ki kell emelni, hogy most először ítélik oda a díjat egy közintézménynek. Civil szervezetek, magánszemélyek és médiumok már voltak a díjazottak között, de közintézmény, mint most a parlament, még nem volt. Ez azért is fontos, mert elismeri, hogy Venezuelában közdelem van azok között, akik védeni akarják az alkotmányt, az emberi jogokat és a szabadságot, és azok között, akik ezeket támadják. A venezuelaiak a szabadságukért küzdenek.

- Az elmúlt napokban a kormány bejelentette, hogy nem indulhat párbeszéd, ha Washington nem szünteti meg a Venezuela elleni szankciókat. Nem értem, mi köze van az Egyesült Államoknak ahhoz, hogy beszél-e egymással a kormány és az ellenzék.

- Egyáltalán semmi. Mint minden diktatúrában, a mi kormányunk is szeretné meggyőzni az embereket, hogy nincs ellentét a hatalom gyakorlói és az ország lakosai között, az ellentét más országokkal van. Venezuelának be kellene tartania nemzetközi jogot, például tiszteletben kellene tartania az emberi jogokat. Ezért sújtotta szankciókkal az Egyesült Államok a venezuelai kormányt. A chávezisták viszont ezt úgy mutatják be, mintha ehelyett az emberekkel szemben hoztak volna szankciókat. A chávezistáknak kell vállalni a felelősséget, amiért megsértik az emberi jogokat. A szankciókat bizonyos köztisztviselők és a kormány tagjai ellen hozták. A kormány azért takarózik most a nemzeti színekkel, hogy csökkentse saját felelősségét a kialakult helyzetért. Saját érdeküket mossák össze a venezuelai ember érdekével. Ezt a régi trükköt használja minden diktatúra.

- Nem gondolja, hogy a néhány chávezista számára garantált politikai amnesztia segíthet megindítani a párbeszédet és a demokratikus átmenetet?

- Meg kell ragadnunk minden lehetőséget, amit a politika, a jogrend és a diplomácia kínál. Végig kell mennünk minden úton, ami elvihet a megoldásig. A legfontosabb, hogy minél kevesebbet szenvedjenek a venezuelai emberek. Vannak akik szerint akár egy külső invázió is megoldás lehet, vagy esetleg egy polgárháború. Pedig ez csak súlyosbítaná a helyzetet. Az erőszak nem oldja nem a helyzetet, csak a sebeket mélyíti. Ráadásul a kormány által alkalmazott erőszak miatt szenvedünk most mindannyian. Éppen ezért kell megvizsgálnunk, hogy milyen lehetőségeket ad a politika és a törvények. Tehát, ha békés úton, a legkevesebb sérüléssel érjük el a változást, amire vágyunk, akkor az nagy segítség lesz mindenkinek – mondta Ramón Guillermo Aveledo, a Mesa de le Unidad Democratica (MUD) egyik vezetője.

A venezuelai kormányzat azt sem ismeri el, hogy politikai okokból börtönöztek be ellenzékieket. A polgári engedetlenség miatt vagy politikai okokból bebörtönzötteket terrorizmussal vádolják.

Ezért nagyon kockázatos őket védeni a bíróságon. Az ügyvéd számára egy ilyen eset elvállalása a szakmai- és a magánéletében is okozhat problémákat. A chávezisták szeretnék, ha senki nem foglalkozna a politikai foglyokkal, de olyan reménytelen a helyzet az országban, hogy az emberek már nem félnek, és egyre többen állnak ki a politikai foglyok mellett.

Ezért találkoztunk Gonzalo Himiobbal, aki létrehozta a Foro Penal Venezolano-t, vagyis a venezuelai büntetőfórumot, amely olyan önkéntesek és ügyvédek gyűjtőhelye, akik politikai foglyokat képviselnek.

Alberto de Filippis, Euronews: – Ön szerint ki a politikai fogoly? Lehet ezt definiálni?

Gonzalo Himiob: – Egyrészt az, aki valamilyen meggyőződése miatt, vagy amiatt amit képvisel, áldozatául válik a kormányzat büntetőpolitikájának, így már semlegesíteni lehet a lehetséges politikai vezetőket, vagy a civil mozgalmak szereplőit. Ebben a csoportban találjuk a leghíresebb politikai foglyokat, mint Leopoldo López, Antonio Ledezma, Daniel Ceballo és még mások. Ők azok, aki egy bizonyos szempontból veszélyt jelentenek a fennálló hatalom szerkezetére, és ezért akarják semlegesíteni őket. Ez az első csoport.

- A második kategóriába azok esnek, akik ismeretlen a nyilvánosság előtt, valamit képviselnek, tagjai valaminek. Ilyen lehet egy intézmény, vagy egy olyan csoport, amelyet a hatalom semlegesíteni akar. Diákok, újságírók, bírók. Itt említhetem María Lourdes Afiuni esetét. María Lourdes Afiuni ügye az egyik legszimbolikusabb eset. Őt azért tartóztatták le mert elküldött egy üzenetet annak a csoportnak, a bírók csoportjának, amelynek ő maga is a tagja. Vagyis, ha szembeszállsz a hatalommal, akkor eljövünk érted.

- A harmadik kategóriába a propaganda foglyok tartoznak. Minden alkalommal, amikor a hatalom igazolni szeretné az általa hivatalos igazságként hirdetett propaganda valóságát, ami történik országszerte, akkor bizonyos embereket kriminalizál, hogy rajtuk keresztül támadni lehessen az egész társadalmi csoportot, ezzel is erősítve a propagandát. Például ha a kormány azt állítja, hogy gazdasági harc folyik éppen, akkor letartóztat kereskedőket, mondjuk egy bizonyos ágazat kereskedőit. Ezzel igazolják, hogy nem a kormány felelős a gazdasági válságért, hanem a kereskedők. A hatalom a saját felelősségét vetíti ki ezekre az emberekre. Ez megtörtént már ingatlanfejlesztőkkel, bankárokkal, irodai dolgozókkal, de orvosokkal, gyógyszerészekkel, sőt még pékekkel is, amikor éppen kenyérhiány volt és a kormány kitalálta, hogy biztos a pékek rejtegetik a lisztet. Sok péket le is tartóztattak, csak hogy igazolják ezt a narratívát, és a kormány elkerülje a felelősségét a gazdasági válságban. Ez a három kategóriája a politikai foglyoknak.

- Fel kel tennem egy kérdést: nyilván minden rab szabadulni akar. De vajon mennyit árt az Foro Penal munkájának, amit a volt caracasi polgármester tett, vagyis, hogy Spanyolországba szökött.

- Általánosságban, ha politikai fogoly vagy, és őrizetben tartanak, és te valahogy elkerülöd az igazságszolgáltatást, anélkül hogy kárt tennél valakiben vagy valamiben, akkor az nem számít bűncselekménynek Venezuelában. Ezt valahogyan itt elfogadják. MI ilyenkor inkább mindig azokért aggódunk, akik nem tudtak elmenekülni. Ha túszokként gondolunk a politikai foglyokra, akkor egyértelmű, hogy ha valamelyikük megszökik, akkor egyértelmű, hogy annak következményeit azok viselik, akik nem szöktek meg. Pontosan ez történik most Leopoldo Lópezzel vagy Daniel Ceballoval. Megzigorították az őrizetüket, elektromos bilincset adtak rájuk, korlátozták a látogatásaikat, szóval ezért aggódunk, mikor ilyen esetek történnek. És persze nehezíti számunkra, védőügyvédek számára, hogy meggyőzzük a bírákat, enyhítsék a börtönben lévő ügyfeleinkkel szembeni intézkedéseket. Például, hogy helyezzék őket feltételesen szabadlábra. Hiszen a bíró jogosan kérdezi ilyenkor, mi a garancia arra, hogy a védencem nem szökik meg, ha feltételesen szabadlábra helyezik. Tehát nekem nem jó az ilyen eset. A kormány az alkudozáshoz használja a politikai foglyokat. Szóval rajtunk ez nem segít, de azt kell hogy mondjam, ha fogoly vagy, főleg ha politikai fogoly, akkor jogodban áll megszökni, jogod van visszanyerni a szabadságodat – mondta Gonzalo Himiob, a Foro Penal Venezolano igazgatója.

Gonzalo Himiob javasolta, hogy találkozzunk Skarlyn Duartével, egy fiatal nővel, aki csaknem három évet töltött börtönben mert az interneten kritizálta a hatalmat. Tőle szeretném megtudni, mennyi kockázatos a hatalmas bírálni. Skarlyn még csak 22 éves volt, amikor letartóztatták. Kitették az egyetemről, elvették az útlevelét és még mindig az ítéletre vár, viszont amíg nem határoznak ügyében, addig hivatalosan az állam ellensége marad. Egy átlagember, aki a bürokrácia poklát éli meg minden nap. Az otthonában találkozhattam vele, ahol elmesélte története minden abszurditását. Nincs ítélet, és nem hagyhatja el az országot. Már akkor is letartóztathatják, ha csak közelít egy repülőtér felé.

Alberto de Filippis, Euronews: – Mi történt aznap, amikor kiszabadultál?

Skarlyn Duarte: – Úgy éreztem, újjászülettem. A szabadság megfizethetetlen! Senki nem becsüli addig, amíg el nem veszti. A legjobban azt bánom, hogy nem tudtam elbúcsúzni az apámtól. Értem küzdött, és akkor halt meg amikor én börtönben voltam. Az egy nagyon megindító pillanat volt. Apám akkor elérhetetlen volt számomra.

- Tehát meghalt az édesapád és nem engedtek el a temetésére?

- Igen börtönben voltam, amikor meghalt az apám. Nem láthattam, nem búcsúzhattam el tőle.

- Elmesélnéd, hogy pontosan mi történt veled?

- 2014-ben a Twitteren írtam néhány bejegyzést politikai szereplőkről, és ez nem tetszett a kormánynak. Kicsit később, mintegy fél év elteltével, egyszer csak megjelent a lakásomban a titkosszolgálat 10 ügynöke, hoztak egy házkutatási parancsot és átkutatták a lakásomat, de nem mondták meg hogy miért. Nekem fogalmam sem volt, a posztok már régiek voltak. Számítógépeket és laptopokat kerestek, majd azt mondták, hogy velük kell mennem kihallgatásra. Délután fél négykor mentem el velük, és ahogy megérkeztünk elkezdték a kihallgatást, de még mindig fogalmam sem volt semmiről, mert semmit nem közöltek. Csak később jöttem rá, hogy mi lehet ennek az egésznek az oka, és ekkor elkezdtek kérdezgetni, de én tagadtam minden vádat. Eljött az éjszaka, azt mondták, a szüleim kint várnak. Aztán feltettek rengeteg kérdést, már nem emlékszem, hogy pontosan mit, de én tagadtam mindent. Végül elengedtek, de mondták, hogy a vizsgálatot folytatják. Ekkor hazamentem. Egy hónappal később ismét ők csengettek a lakásomnál, azt mondták, hogy menjek be a rendőrségre, mert visszakapom pár dolgomat, amit a házkutatásnál vettek el. Én el is indultam, de közben újabb kérdéseket tettek fel a bejegyzésekkel kapcsolatban. Megkérdeztem tőlük, hogy tulajdonképpen akkor most miért vagyok itt, aztán rájöttem, hogy nem a cuccaimat akarják visszaadni, ez csak egy csapda volt, hogy letartóztathassanak.

- Mivel vádoltak meg?

- Digitális kémkedéssel, ártalmas szándékú behatolással és szabotázzsal, illetve azzal, hogy köztisztviselők ellen szítok gyűlöletet. Ezekkel a bűncselekményekkel vádoltak.

- Végül mi lett az ítélet?

- 27-szer halasztották el az ügyemet, anélkül hogy egyszer is meghallgattak volna

- De végül bűnösnek találtak?

- Nem. Egészen a mai napig járok bíróságra, ahol folyamatosan elhalasztják a tárgyalást az ügyemben.

- Tudsz mutatni fényképeket arról a kampányról, amit a barátaid szerveztek, hogy kihozzanak a börtönből.

- Persze, ezek a képek mind a kampányokon készültek, amíg én börtönben voltam. Ezek a fotók segítettek abban, hogy az ügyemet az egész világ megismerje.

- Te egy átlagos állampolgár vagy. Mit gondolsz a kormány és az ellenzék közötti párbeszédről?

- Szerintem bármilyen párbeszéd felesleges, mert a kormány csak rá akarja kényszeríteni saját álláspontját az ellenzékre. Szerintem nem fognak megállapodni. A kormány ragaszkodik mindenhez. Ezért nincs értelme időt vesztegetni olyan valamire, ami nem hoz eredményt – mondta Skarlyn Duarte, egykori politikai fogoly.

Venezuela most két részre osztott, egyik oldalon a kisebbségi kormány, a másikon a változást akaró emberek hatalmas többsége. Venezuela ugyanakkor egy gazdag ország, külpolitikai érdekek kereszteződésében, ráadásul olyan ország, ami most azt kockáztatja, hogy destabilizálja az egész térséget.

A kormány folyamatosan elhalasztja a párbeszédet az ellenzékkel, és próbálja kezelni a tüntetéseket, de az elmúlt évek alatt az ország egy időzített bombává változott. A robbanás pedig egy lavinát indíthat, amelynek eredményét senki sem tudja megjósolni.