rendkívüli hír

rendkívüli hír

Hidrogén okozhatott robbanást az argentin tengeralattjárón

Éppen ezt olvassa:

Hidrogén okozhatott robbanást az argentin tengeralattjárón

Hidrogén okozhatott robbanást az argentin tengeralattjárón
Betűméret Aa Aa

A magas hidrogénkoncentráció okozhatta a november közepén eltűnt argentin tengeralattjárón bekövetkezett robbanást – közölte az argentin haditengerészet szóvivője, hangsúlyozva, nem állnak le a kereséssel.

- Megpróbálunk felelősségteljes magatartást tanusítani továbbra is, és bár már 11 napa folyik a kutatás, nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy még mindig életben van a legénység – mondta Enrique Balbi. Azt is hozzátette, hogy az áramellátás rendszerében észlelt hiba, amelyről a legénység utoljára beszámolt, nem az akkumulátorból eredő hibával volt összefüggésben, hanem azzal, hogy víz került az akkumulátorokra.

A San Juan november 13-án indult el az ország egyik legdélebbi pontjáról támaszpontja, Mar del Plata felé, fedélzetén 44 tengerésszel. Két nappal később jelentkezett be utoljára, azóta semit nem tudni róla.

A védelmi minisztérium szerint kizárt, hogy a tengeralattjárót torpedótalálat érte volna.