rendkívüli hír

rendkívüli hír

"Elég volt a nők elleni erőszakból!"

Éppen ezt olvassa:

"Elég volt a nők elleni erőszakból!"

"Elég volt a nők elleni erőszakból!"
Betűméret Aa Aa

Sok ezren tüntettek a nők elleni erőszak felszámolásának világnapján Európa szerte. November 25-dikét, az emberi jogi aktivista Mirabal nővérek meggyilkolásának napját 1999-ben nyilvánította világnappá az ENSZ.

Rómában ezrek vonultak fel hatósági fellépést követelve mondván, magáért beszél, hogy az elmúlt 10 évben mit sem változott a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények statisztikája.

Rendhagyó módon, az olasz történelemben elsőként, ezen a napon csak nőket engedtek be a parlament alsóházába. A házelnök fogadta is azokat a bántalmazott nőket, akik a konferenciára érkeztek.

Laura Boldrini azt hangsúlyozta, hogy gyökerestül kell kitépni ezt a fajta erőszakot a társadalomból, tehát már nagyon fiatalon, az iskolában el kell kezdődnie a szemléletváltásnak, a gyerekeknek meg kell érteniük és tanulniuk, hogy a nemek egyenrangúak, a nők tisztelet érdemelnek, a nőknek a tiszteleten kívül meg kell adni a szanadságot is.A nőknek meg kell tanulniuk nemet mondani, és ezért őket meg kell tudniuk becsülni a férfiaknak.

Párizsban is sok százan igyekeztek nyomatékot adni a világnapnak. A köztársasági elnök, Emmanuel Macron új intézkedéseket jelentett be ezzel kapcsolatban a francia parlament ünnepi ülésén. Civil aktivisták nem elégedettek, szerintük Macronnak határozottabban kellett volna kiállnia ez ellen.
PARISPROTEST

Isztambulban is nagy tömeg gyűlt össze az eredetileg betiltott demonstráción. A rendőrök nem avatkoztak be, de egy ponton leállították a felvonulást. Nagyon sok rendőrt utcára vezényeltek, de nem történt különösebb rendbontás.