NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Éhínség Jemenben

Éhínség Jemenben
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Hétmillió embernek nincs mit ennie, négymillió ivóvízhez is alig jut.

HIRDETÉS

Üresen áll a hodejdai kikötő, egyetlen hajó sem érkezett oda, noha a kormányerőket támogató szaúdiak által vezetett katonai koalíció azt ígérte, hogy szerdán feloldják az ország blokádját, és beengedik a segélyszállítmányokat. Humanitárius szervezetek szerint azonban még mindig nem engedik be az élelmet szállító hajókat, így hétmillió embert az éhhalál fenyeget.

Az agresszorok állításával szemben egyetlen hajó sem kötött ki Hodejdában vagy Szalefben, de még csak nem is jelentkeztek, pedig az ENSZ engedélyt adott rá – mondta a Vörös-tengeri kikötői hatóság vezetője.

A főváros reptere is üres, egyetlen repülőgép sem érkezett. Pedig az országnak sürgős segítségre van szüksége: hétmillió embernek nincs mit ennie, négymillió ivóvízhez is alig jut. Az egészségügyi ellátás összeomlása óta közel 900 ezer ember betegedett meg a kiszáradást okozó tífuszban, és a gyógyíthatatlan diftéria is terjedni kezdett.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Elsüllyesztett teherhajó: a húszi terroristák miatt akadozhat világszerte az internet

Halálos áldozatai is vannak a húszi támadásnak a Vörös-tengeren

Kétmillió dolláros rakéták filléres drónok ellen - az egész világ fizeti a Vörös-tengeri számlát