NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Felfüggeszti lemondását a libanoni kormányfő

Felfüggeszti lemondását a libanoni kormányfő
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Három hét után tért haza Szaad Haríri, aki most azt mondta, mégsem mond le.

HIRDETÉS

Ünneplő tömeg fogadta a Libanonba visszatérő miniszterelnököt. Három hét után tért haza Szaad Haríri, aki most felfüggeszti korábbi lemondását. November elején váratlanul mondott le külföldi útján Szaúd-Arábiában. A libanoni elnök azt javasolta, várjon egy kicsit a döntésével, hogy így teret adjon a további konzultációnak.

Hívei előtt tartott beszédet Haríri.

- Összetartunk és együtt folytatjuk tovább azért, hogy megvédjük Libanont és a stabilitását, valamint arab mivoltát – hangsúlyozta Szaad Haríri libanoni miniszterelnök.

Több ezer lelkes híve fogadta a rezidenciája előtt. Mint mondta, Libanonban szándékszik maradni.

- Egységet hoz az embereknek, a keresztényeknek és a muzulmánoknak is. Jó ember, és Libanont is jobbá fogja tenni – vélte az egyik ünneplő.

- Szaadot akarjuk. Nem akarjuk, hogy távozzon, mert szeretjük. Ő a mi szunnita vezetőnk. Ha elmegy, Libanon romokba dől. Csak őt akarjuk – mondta egy másik férfi.

A libanoni kormányfő november 4-én tett váratlan bejelentése belpolitikai válságot okozott az országban. Mint Haríri korábban utalt rá, Libanon a szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán elmérgesedő konfliktusának kereszttüzébe került. A miniszterelnök korábban azt is mondta, hogy félti az életét.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Zelenszkij szaúdi támogatást kér a béke érdekében

72 év után újra lehet majd alkoholt venni Szaúd-Arábiában

Abu-Dzabiba és Rijadba utazott az orosz elnök