rendkívüli hír

rendkívüli hír

Lemondott Mugabe zimbabwei elnök

Éppen ezt olvassa:

Lemondott Mugabe zimbabwei elnök

Betűméret Aa Aa

Lemondott Robert Mugabe zimbabwei elnök – jelentette be a parlament elnöke. Az ülésteremben éppen az államfő elmozdítását célzó bizalmatlansági indítványról szóló vita zajlott. A hírre ünnepelni kezdtek a képviselők. A lépés megoldhatja a dél-afrikai ország napok óta tartó alkotmányos válságát.

A távozó államfő napok óta házi őrizetben volt. A múlt héten leváltották pártvezetői posztjáról is. Az országot 1980 óta vezető, kilencvenhárom éves államfő hatalomból való távozását nem csak az ellenzék követelte, hanem saját pártján belül is egyre többen. Megfosztották pártbeli tisztségétől Mugabe feleségét, Grace-t is, aki a nőjogi liga elnöke volt. Grace Mugabe befolyása a politikában és látványosan költekező életmódja sokak rosszallását kiváltotta.

Korábbi cikkeink a témában:

A múlt héten úgy tűnt, a katonaság vette át a hatalmat az országban. A hadsereg vezetői azonban következetesen cáfolták, hogy katonai puccs történt volna. Valóban tény, hogy azóta a Mugabe eltávolítását célzó kezdeményezéseket igyekeztek szigorúan alkotmányos keretek között tartani.

Folyamatosan dolgozunk a cikken, amint új fejlemény van, frissitjük!