rendkívüli hír

rendkívüli hír

Farkasgyerekek, a háború árvái

1945-ben, a II. VH végén több mint ötezer kisgyermek indult el a szovjetek által megszállt Kelet-Poroszországból Litvániába, ahol békét reméltek és azt, hogy ott majd nem kell éhezniük.

Éppen ezt olvassa:

Farkasgyerekek, a háború árvái

Betűméret Aa Aa

A második világháború 1945 májusában véget ért. De azoknak a gyerekeknek, aki egyes egyedül vágtak neki a szovjetek által megszállt Kelet-Poroszországból Litvániába vezető útnak, a megpróbáltatások csak ezután kezdődtek igazán. Egy döntés, az utazás, amely örökre megváltoztatta az életüket.

A harcok utolsó, kaotikus szakaszában több mint ötezer porosz gyermek menekült Litvániába, egy olyan helyre, ahol békét reméltek és azt, hogy ott nem kell éhezniük. A háború mindent elvett ezektől a kicsiktől: a szüleiket, az otthonukat, a nyelvüket, az egész múltjukat. A négy és tizenkét év közötti gyermekek egyedül vágtak neki az útnak, vagy kisebb csoportokban: erdőn, vízen át, volt akin cipő sem volt. Sokszor füvet ettek, vagy békákat, néha semmit. A kényszerű utazást nem mindenki élte túl. De azok a csontig lesoványodott, hatalmas szemű gyermekek, akik igen, végül eljutottak litván földre.

Luise története

Amikor Alfreda Pipiraite betöltötte a 18. életévét, azt hitte, már túllendült az átélteken. De tévedett. „Német disznó. Hitler disznaja! Fasiszta!” – mondták neki. „Különösen fájó élmény ez úgy, ha a családtagjaid szórják rád átokként ezeket a jelzőket” – mondta a Deutsche Wellének. Alfreda, akinek eredeti neve Luise, 1940-ben született a kelet-poroszországi Schwesternhofban, ami ma az oroszországi Kalinyingrád régió területén található. Négyéves volt, amikor egy litván család adoptálta. Egyike az ún. „farkasgyerekeknek”.

Luise nagynénjével és unokatestvérével indult nyugatnak. – Hirtelen oroszok vettek körül bennünket. Emlékeszem a nők sikolyaira, akiket megerőszakoltak alig néhány méterre tőlünk. Persze fogalmam sem volt, hogy mi történik – mondja. Végül egy bombatámadás során szakadt el végleg rokonaitól. Onnantól kezdve a Vörös Hadsereg egyik szakácsa vitte magával. A barakkban, ahol éltek, egyszer csak egy nőre lett figyelmes a kerítés túloldalán, amint cukorkát kínál neki. Elindult felé, és ekkor fedezte fel a rést. Kimászott, és a nővel maradt. Így lett új családja. Örömként élte meg, szerencsének, hogy így alakult, de egyben szégyent is érez emiatt. A neve Luiséból Alfreda lett. A család intézett neki litván papírokat, és iskolába is járatta. – Mindig, mindenem megvolt. Ruháztak, etettek. Sosem voltam éhes. Kislány voltam, egy kicsi lány, persze, hogy szükségem volt családra. Néha még most is elfelejtem, hogy valaki másnak a gyereke vagyok eredetileg – mondja.

„Sokan a mai napig hallgatnak”

De nem mindenkire talált rá ilyen „könnyen” az új élet. Roth Deske 13 évesen érkezett Litvániába, illegálisan. Elfogták, azonban leugrott a vonatról, amire feltették, így menekült meg. Litvániában koldulásból tartotta fenn magát. Amikor az anyja meghalt, három kistestvérével maradt egyedül. A legkisebbet le sem tehette a karjából, egy percre sem, mert a kicsi az alultápláltságtól járni sem tudott – mesélte a német származású finn újságíró, Sonya Winterberg interjúkötetében. A könyvben jeges folyón át menekülésről és folyamatos nemi erőszakról is vannak beszámolók. “Sok lányt megerőszakoltak a litván őrök. Azt mondták nekik, ha nem maradnak csendben, még rosszabb lesz. És ők csendben maradtak. Sokan a mai napig hallgatnak” – olvashatóak az egyik túlélő gondolatai.

Tartanak az „orosz nővértől”

Litvánia 1990-es függetlenedése után a félelem enyhült valamelyest. A farkasgyerekek elkezdték keresni családjaikat, levelet írtak a Vöröskeresztnek. Luise is így talált rá testvéreire, 48 évvel azután, hogy a világégés elválasztotta őket egymástól. Sok sorstársa azonban a mai napig sötétben tapogatózik. Aki egészen pici gyermekként került Litvániába, az gyakorlatilag semmire sem emlékszik életének első éveiből. Múltja kitörlődött. És olyan eset is akad, amikor a német rokonok nem hajlandóak felvenni a kapcsolatot rég elvesztett hozzátartozójukkal, attól tartva, hogy a megkerült „orosz testvér” csak az örökség miatt forszírozza a családegyesítést.

Ma hivatalosan nyolcvan egykori farkasgyerek él Litvániában, szegényes körülmények között. Nyugdíjuk nagyon alacsony. A litván kormány csak 2008-ban határozott úgy, hogy némi anyagi támogatást nyújt ezeknek az embereknek. A segély összege havi 50 eurónak felel meg, de azt is csak azok kaphatják meg, akik bizonyítani tudják, hogy a kelet-porosz területen jöttek a világra.

Forrás: http://www.dw.com/en/lost-and-forgotten-german-wolf-children-in-lithuania/a-16798830

A kép csupán illusztráció.