NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Haríri: önszántamból mondtam le

Haríri: önszántamból mondtam le
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A volt libanoni kormányfő tagadta, hogy zsarolással vették volna rá a lemondásra.

HIRDETÉS

Cáfolta a lemondott libanoni kormányfő, hogy a szaúd-arábiai vezetés foglya lenne, és nem önszántából döntött volna lemondásáról. Szaad Haríri erről egy televízióinterjúban beszélt.

- Szabad emberként vagyok itt Szaúd-Arábiában, és ha akarnék, holnap visszamehetnék, de itt van a családom és meg kell őket védenem – mondta.

Haríri azt is hozzátette, hogy néhány nap múlva visszatér Libanonba, ahonnan november 3-án utazott Szaúd-Arábiába, és másnap videóüzenetben mondott le a miniszterelnöki posztról. Azt mondta, fél, hogy őt is megölik, mint az apját, és azzal vádolta Iránt, illetve a Hezbollah vezérkarát, hogy viszályt támasztanak az arab világban.

Libanon elnöke ezután azzal vádolta Szaúd-Arábiát, hogy foglyul ejtették Harírit, és pénzügyi zsarolással vették rá a lemondásra.

A bejrúti maratonon kiderült, hogy az emberek többsége hasonlóan vélekedik. A különböző feliratok a verseny körül arról árulkodtak, hogy a vallási okokból szétszakadt országban síiták és szunniták is visszavárják a lemondott kormányfőt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Zelenszkij szaúdi támogatást kér a béke érdekében

72 év után újra lehet majd alkoholt venni Szaúd-Arábiában

Abu-Dzabiba és Rijadba utazott az orosz elnök