NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Patthelyzet egy ausztrál menekülttáborban

Patthelyzet egy ausztrál menekülttáborban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nincs víz, áram, étel, a menekültek mégsem akarnak átköltözni másik táborba.

HIRDETÉS

Borzalmas körülmények között élnek, mégsem akarnak elköltözni mintegy ötszázan egy ausztrál menekülttáborból Manus szigetén. A tábort felügyelő pápua új-guineai hatóságok elzárták a vizet és az áramot, ételt sem adnak, mivel az itt élőket hónapokkal ezelőtt felszólították arra, hogy költözzenek át három másik táborba, ezt ugyanis bezárják. A menekültek azért nem akarnak tovább állni, mert félnek a helyi lakosok támadásaitól, és attól, hogy ismét egy másik országba költöztetik őket.

Az ausztrál migrációért felelős miniszter, Peter Dutton egy rádióinterjúban azt mondta: a nyilvánosságra hozott felvételeken látható állapotokért a menekülteket terheli a felelősség, korábban ugyanis a tábor nem így nézett ki, és most is sokkal rendezettebb körülmények között élhetnének, ha átköltöznének a kijelölt helyekre.

Melbourne-ben néhány demonstráló elbarikádozta a határrendészet épületét, hogy így tiltakozzanak a menekülteket érő bánásmód ellen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tíz perc alatt szabadult 9 év után egy kurd férfi az ausztrál menekültügyi őrizetből

"Egy újabb szög az Európai Unió koporsójába" - megérkeztek a reakciók az EU-s migrációs paktumra

Jön a magyar elnökség, pont az EU menekültügyi megállapodásainak idején