Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Az oroszok és az amerikai választás - amit eddig tudunk

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Az oroszok és az amerikai választás - amit eddig tudunk

Oroszországnak a tavalyi amerikai választási folyamatba való beavatkozásáról Robert Mueller különleges ügyész folytat vizsgálatot.

Hétfőn vádat emelt Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnöke, Robert Manafort, és annak volt üzlettársa, Rick Gates ellen. Közben az igazságügyi minisztérium bejelentette: vádat emelnek a Trump-kampány volt külpolitikai tanácsadója, George Papadopoulos ellen is, akinek kiterjedt kapcsolatai voltak az orosz kormányhoz közel álló emberekkel.

Kedden és szerdán a világ vezető technológiai cégei következtek, hogy felfedjék, ők mit tudnak Oroszország állítólagos kísérleteiről az ő felületeiken az amerikai választás befolyásolására. A Facebook, a Twitter és a Google képviselői először a Szenátus igazságügyi bizottsága előtt jelennek meg, majd nyilvános meghallgatáson vesznek részt a Szenátus hírszerzési bizottsága előtt.

A Facebook vallomásból részleteket már nem hivatalosan közzétettek a meghallgatások előtt. Ebből kiderül, hogy a Facebook állítása szerint 80000 bejegyzést tettek közzé 120 hamis felhasználói fiókból, melyek Oroszországhoz köthetőek 2015 június és 2017 augusztus között. Ezek a bejegyzések közvetlenül 29 millió amerikaihoz jutottak el. Viszont a megosztásoknak és a lájkolásoknak köszönhetően 126 millió amerikai felhasználóhoz jutottak el ezek a megosztó politikai tartalmak, ez körülbelül a választásra jogosult amerikaiak fele. Ezeket a hamis fiókokat azóta már törölte a közösségi oldal. Orosz rendszerekről ezek mellé még 100 000 dollár értékben hirdetést is vásároltak a felületen, ezeket a hirdetéseket körülbelül 10 millió ember láthatta.

A Twitter 2752 orosz forráshoz kapcsolható fiókot talált és függesztett fel. Ez lényegesen nagyobb szám, mint a 200, amit még szeptemberben jelentettek. Ezekből a fiókokból 131000 tweet született 2016 szeptember és november között. A Reuters által idézett forrás szerint a fiókok az oroszországi Internetkutatási Intézethez vezettek. A szentpétervári céget azzal gyanúsítják, hogy internetes befolyásolással foglalkozik az orosz kormánynak, és azt gondolják, a jelentett facebookos tevékenység mögött is ők állnak.

A Twitter egyébként a napokban jelentette be, hogy megvonta a kreml-közeli Russia Today (RT) televíziótól és Sputnik rádióadótól a reklám lehetőségét üzenetküldő szolgáltatásán, mivel attól tartanak, hogy befolyásolták a 2016-os választást. A közösségi oldal becslései szerint összesen 1,4 millió automatikus tweetet küldhettek “robotok”, melyek a választásról szóltak.

A bizottsági meghallgatás előtt a Google nyilvánosságra hozta, hogy ezer politikai videót töltöttek fel a Youtube-ra a választás alatt, a tevékenységet szintén az Internetkutatási Intézetnek tulajdonítják. A Google azt is felfedezte, hogy a választási időszakban összesen 4,700 dollár értékben vásároltak Oroszországhoz köthető politikai hirdetéseket.

Az orosz kormány tagadja, hogy befolyásolni próbálta volna az amerikai választásokat, visszautasítva a technológia cégek vádjait, mely szerint propaganda terjesztésre használták ezeket a felületeket. Mindezt azért, hogy Donald Trumpot válasszák meg elnöknek.