NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A venezuelai ellenzék kapta a Szaharov-díjat

A venezuelai ellenzék kapta a Szaharov-díjat
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Parlament minden évben ezzel a díjjal tünteti ki azokat, akik sokat tettek emberi jogok védelméért.

HIRDETÉS

A venezuelai demokratikus ellenzéknek és a politikai foglyoknak ítélte oda a Szaharov-díjat az Európai Parlament.

Az elismerést minden évben az emberi jogok védelméért adják.

A díjat a parlament decemberi ülésén adják át az ellenzék képviselőinek.

Venezuelában legalább 600 embert tartanak fogva politikai okokból, a kormány leszámalása miatt sokan meghaltak.

A díj bejelentését szélsőbaloldali képviselők bekiabálással zavarták meg.

A parlament elnöke így intette rendre őket:

- Arra kérem Önöket, hogy tartsák tiszteletben a parlamenti többség akaratát. Nem nevethetünk az emberek és gyermekek milliónak éhezésén – mondta Antonio Tajani.

A Venezuelát több, mint egy évtizede uraló szélsőbaloldali rezsim ellen tavaly indult utcai demonstráció-sorozat, amelyet a karhatalom megpróbált vérbe folytani.

Idén már 130 halálos áldozata van az összecsapásoknak.

Az előrehozott választást követelő ellenzéki többségű törvényhozást a kormány megpróbálta feloszlatni.

Az Európai Parlament elismerését decemberben adják majd át.

Az szélsőbaloldali képviselők közölték, bojikottálni fogják a ceremóniát, mert szerintük az intézmény politikai fegyverként használja a díjat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására