rendkívüli hír

rendkívüli hír

Juncker: az EU nem közvetíthet Katalónia ügyében

Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy nem léphetnek közbe addig, míg csak az egyik fél kéri őket erre.

Éppen ezt olvassa:

Juncker: az EU nem közvetíthet Katalónia ügyében

Betűméret Aa Aa

Nem közvetíthet a katalán és a spanyol fél között az Európai Unió, ha csak az egyik oldal kéri meg – mondta Jean-Claude Juncker pénteken.

A megjegyzés válasz a Barcelonától érkező felkérése, hogy az EU lépjen fel közvetítő szerepben a Madriddal való vitájukban az október 1-jei népszavazásról, melyet törvénytelennek minősített a spanyol kormány.

Juncker a Luxembourgi Egyetemen tartott beszédében azt mondta, hogy nem szeretné, hogy Katalónia függetlenné váljon, mert ez más régiókat is arra sarkalhat, hogy önállósodni akarjanak, és ez túl bonyolulttá tenné az EU irányítását.

“Ha engedjük – bár semmi közünk hozzá – Katalóniának, hogy elszakadjon, akkor mások is ezt fogják tenni. Én ezt nem szeretném” – fogalmazott.

Az EU azt mondta, hogy bízik abban, hogy a spanyol miniszterelnök, Mariano Rajoy megoldja a problémát, amit az EU belpolitikainak tekint.

Carles Puigdemont, a katalán kormány elnöke kedden felfüggesztette a Spanyolországtól való függetlenség kikiáltását, hogy párbeszédet kezdhessen a spanyol kormánnyal a népszavazás után. Eközben Rajoy közölte, hogy a kormány nem fog párbeszédet indítani azokkal “akik ezt törvénytelen eszközökkel próbálják elérni”, és azt sugallta, hogy az alkotmányt módosítani fogják.

A szavazatok körülbelül 90 százaléka a függetlenség mellett szólt az október elsejei referendumon, míg a részvételi arány 43 százalék volt. A népszavazást törvénytelennek minősítette a madridi kormány, és felfüggesztette a spanyol legfelsőbb bíróság.

Az Európai Bizottság elnöke az egyetemen beszélve a brexit-tárgyalásokra is kitért. Azt mondta, azok tovább tartanak, mint azt az érintett felek eredetileg gondolták.

“A britek és mi is nap mint nap új problémákkal szembesülünk. Ezért van az, hogy a folyamat tovább tart, mint azt eredetileg gondoltuk. Azt hittük, hogy minden, a válással kapcsolatos kérdést rendezni tudunk, de ez nem lehetséges” – mondta az uniós politikus.

Juncker megismételte: addig nem lehet előrelépés a tárgyalások második szakaszába, amíg nincs megállapodás Londonnal a fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségekről. A briteknek “fizetinük kell” – jelentette ki a bizottság elnöke.

Reuters