rendkívüli hír

rendkívüli hír

Madrid kezében a katalánok sorsa

Éppen ezt olvassa:

Madrid kezében a katalánok sorsa

Madrid kezében a katalánok sorsa
Betűméret Aa Aa

A párbeszéd, amelyet a katalán elnök felajánlott Madridnak, részéről az egyetlen járható út, de korántsem biztos, hogy Madrid partner lesz ebben.

A politológus, Fernando Vallespín arra emlékeztet, hogy Puigdemont nyíltan az Európai Unióhoz fordult kérve, hogy közvetítsenek a katalán vezetés és a spanyol kormány között, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a referendum végeredményére vonatkozó törvényt a katalán parlament nem léptette életbe. Aszerint ugyanis a függetlenséget automatikusan ki kellett volna kiáltaniuk.

Szerinte elkerülhetetlen volt, hogy az elszakadási folyamatot lefékezzék, de egyáltalán nem biztos, hogy ez sikerülni fog már csak azért sem, mert nem tudni, vajon a spanyol kormány hogyan reagál majd, márpedig a dolgok kimenetele elsősorban Madridon múlik.

Az is fontos körülmény, hogy a katalán függetlenség motorja, az ottani kormányzópárt továbbra is elszigetelt. Leginkább ezért estek pánikba a nagy cégek: nem akarnak ennyire egyetlen politikai erőtől függeni.

Úgy látja, az elnök nyugalomra intett mindenkit kedden. Ez volt a legfontosabb üzenete. Nagyon óvatos volt, és ebben komoly szerepet játszott, hogy az elmúlt napkban több nagyvállalat is áttette székhelyét Katalóniából máshová. Fernando Vallespín szerint Puigdemont nem akar nyílt összetűzésbe kerülni Madriddal.