NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vámpírveszély miatt telepítette ki Dél-Malawiból munkatársait az ENSZ

Vámpírveszély miatt telepítette ki Dél-Malawiból munkatársait az ENSZ
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Eddig legalább öt embert lincseltek meg helyi bandák, azt állítva, hogy vérszívókkal van dolguk.

HIRDETÉS

Kivonta munkatársait az ENSZ az afrikai Malawi két déli körzetéből, ahol a vámpírok keltette babonás rémület miatt eddig legkevesebb öt ember életét követelő, erőszakos cselekményekhez vezetett – közölte hétfőn maga a világszervezet.

A világ egyik legszegényebb államának számító Malawi vidéki térségeiben széles körben elterjedt a boszorkánysággal kapcsolatos megannyi babona és az ahhoz köthető számos hiedelem. Utoljára 2002-ben törtek ki – szintén vámpírokról szóló pletykák miatt – önkényes erőszakos cselekmények a délkelet-afrikai országban.

A vérszívásról és vámpírok létezéséről lábra kapott pletykák főleg Phalombe és Mulanje körzetekre vannak súlyos hatással. Az UNDSS szerint szeptember közepe óta legalább öt “vámpírizmussal” vádolt ember vesztette életét a lincselő bandák miatt. A tömeg az állítólagos vérszívók utáni hajszában több utat eltorlaszolt.

A vérszívó élőholtakról szóló pletykák valószínűleg a szomszédos Mozambikból keltek szárnyra, ugyanakkor nem tudni, mi indította útjára őket. Az UNDSS javasolta, hogy az ENSZ átmenetileg függessze fel tevékenységét a térségben a helyzet rendezéséig. Hozzátette: néhány nem kormányzati szervezet már kivonta munkatársai egy részét, és időlegesen szünetelteti tevékenységét.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

„Japán egyik legkeresettebb szökevénye vagyok” – mondta egy haldokló a rendőröknek

Gyerekbandákra csaptak le Olaszországban

Börtönt kockáztat az, aki a környezetét szennyezi