NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nem öntudatra ébredt robotok, hanem hétköznapi appok lesznek a jövő mesterséges intelligenciái

Nem öntudatra ébredt robotok, hanem hétköznapi appok lesznek a jövő mesterséges intelligenciái
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az embereknek meg kell tanulniuk digitálisan "tisztának" maradni, hogy megvédjék magukat

HIRDETÉS

- A gyerekeknek nem csak azt kell megtanítani, hogyan használják a modern technikát, de az is, hogy hogyan rekesszék ki azt az életükből – nyilatkozta nemrég a lengyel elnök egyik technológiai tanácsadója. Az embereknek elsősorban magukat kell megrendszabályozniuk, mielőtt megpróbálják az új technológiákat szabályozni – mondja a szakértő.

Andrzej Zybertowicz, aki a krakkói Európai Kiberbiztonsági Fórumon beszélt, a mesterséges intelligencia veszélyeiről szólva elmondta: elsősorban nem gyilkos robotoktól hemzsegő jövőt kell magunk elé képzelni, ha erről beszélünk, hanem leginkább azt, hogy még a mainál is nagyobb mértékben fogják átvenni az irányítást életünk felett az okostelefonok app-jai.

Zybertowicz (broítóképünkön középen), aki a lengyel elnök, Andrzej Duda tanácsadója, azt is elárulta, mit kell tennünk, hogy sikerrel vegyük fel a küzdelmet a mesterséges intelligencia miatti biztonsági kockázatokkal. – Mikor arról beszélünk, milyen szabályozásokra van szükség, az első ilyen lépés az legyen, hogy szabályozzuk önmagunkat. Meg kell tanulnunk, és gyerekeinknek is meg kell tanítanunk a digitális absztinenciát. Minden nap gyakorolnunk kell ezt. Egyszerűen tudnunk kell szabályozni minden függőséget okozó technológiát.

- És le kell számolnunk végre azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia csak akkor válik veszélyessé, mikor öntudatra ébred, és hatalmasabb lesz, mint az emberi agykapacitás együttvéve. Már akkor is katasztrofális hatásai lehetnek, ha csak szerény szinten épül ki.

Nem ő az egyetlen, aki így gondolja

A techguru Elon Musk a mesterséges intelligenciát úgy határozta meg, hogy “olyan számítógépek, melyek ember által végzett feladatokat – többek között a döntéshozást – is végrehajtják”. Musk szerint ez a világ számára elképzelhető legnagyobb veszélyt jelenti.

A világszerte ismert Stephen Hawking pedig azt gondolja, a mesterséges intelligencia elterjedése az emberi faj végét jelentheti. Mindketten attól tartanak, hogy az ember által létrehozott gépek egy idő után felsőbbrendű lényként tekintenek magukra, melynek szörnyű következményei lehetnek.

Zybertowicz azonban rámutatott arra, hogy a mesterséges intelligencia már most is óriási hatással van több millió – ha nem milliárd – ember életére.

Tanulmányok mutatták ki, hogy az emberek átlagban 2617-szer érintik meg okostelefonjukat egy nap, miközben egy másik kutatás úgy találta, hogy ezek az eszközök károsítják az emberek kognitív (gondolkodásra használt) képességeit és szétszórttá teszik őket, lehetetlenné téve a koncentrált figyelmet.

Aleksandra Przegalińska-Skierkowska, a mesterséges inteligencia szakértője a Kozminski Egyetemen, Zybertowicz felvetésére úgy reagált, “az emberiség oly sok különböző módon lett függő, hogy a tchnológia csak egy ezek közül. Biztos vagyok benne, hogy ha a technológia nem létezne, akkor találnánk valami mást, amire rákattanánk.

- A jó válasz erre tehát nem az, hogy limitáljuk a technológiát, hanem az, hogy megmutatjuk, hogyan kell JÓL használni – magyarázta. – És én ezért nagyon hiszek az oktatásban. Nemrég volt ugyanis egy érdekes eszmecserém a gyűlöletbeszédről. Ez, a kiberzaklatás és a kibermolesztálás napjaink egyik legnagyobb problémáját jelentik, főleg a gyerekeknek és tinédzsereknek. Szeretném, ha már nagyon fiatal kortól megértenék a gyerekek, hogy is működik a technológia. Ha egy gyerek elleni gyűlöletbeszéd kikerül az internetre, azonnal bevonnám az egész osztályt, ami jobban megmutatja a gyerekeknek, mi is történik a virtuális térben, és hogyan tudják magukat megvédeni ilyen helyzetekben.

- Bátoríthatjuk az embereket, hogy megértsék: a mai technológiai világ, melyben élünk, nem csak abból áll, hogy megtanulunk kódolni és mind webfejlesztők leszünk, hanem mindazon más dolgokból is, melyek megmutatják, milyen kihívásokkal és fenyegetésekkel nézünk farkasszemet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Algoritmusok alkotta képek egy madridi galériában

Hyperloop-fejlesztési központot hoztak létre Hollandiában

Példát akarna mutatni a világnak az EU a mesterséges intelligenciát szabályozó törvénnyel