Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Olasz felesége volt a marseille-i terroristának

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Olasz felesége volt a marseille-i terroristának

Cimlapképünkön középen látható a lefegyverzett támadó

Három évvel ezelőttig Olaszországban élt és olasz felesége volt annak a férfinak, akit vasárnap a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán lelőttek, miután késsel megölt két fiatal nőt – jelentette az olasz sajtó kedden.

Információk szerint a büntetett előéletű, hazájában már lopásért és kábítószer-kereskedelemért elítélt Ahmed Hanadzsi 2006-ban tűnt fel Olaszországban, ahol alkalmi munkákból élt. 2008-ban elvett egy Ramona nevű olasz nőt, aki hozzá hasonlóan drogkereskedelemért volt már büntetve. Hat évig tartott a házasság: a pár a Rómától hetven kilométerre levő Apriliában élt. 2014-ben elváltak, és Hanadzsi elhagyta Olaszországot. Ramona jelenleg Észak-Afrikában van.

A francia hatóságok jelzésére az olasz terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság egységei hétfő hajnalban házkutatást tartottak az olasz exfeleség anyjának lakásán. Azt vizsgálják, hogy Hanadzsi 2014 óta visszatért-e Olaszországba, és ha igen, kikkel tartotta a kapcsolatot Olaszországban. Az olasz hatóságok szerint a férfi nem Olaszországban radikalizálódott.

A tunéziai férfit a késelés előtt két nappal Lyonban bolti lopáson kapták és őrizetbe vették, majd másnap szabadon engedték. A kihallgatásán egy 2014-ben Ahmed H. névre kiállított tunéziai útlevéllel igazolta magát, azt állította, hogy 1987. november 9-én a tunéziai Binzertben született, elvált, munkanélküli, hajléktalan, rendszeres kábítószer-fogyasztó és szobafestésből tartja fenn magát. Az útlevél tulajdonosát soha nem ítélték el, nem szerepelt semmilyen rendőrségi nyilvántartásban. A rendőrség még vizsgálja, hogy hamis-e a dokumentum. Az okmány nem volt a támadónál Marseille-ben. A támadótól 2005 óta hét alkalommal vettek ujjlenyomatot kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrök különböző dél-franciaországi városokban, de a titkosszolgálatok nyilvántartásában nem szerepelt radikális iszlamistaként.

Ez azt jelenti, hogy Olaszországban Franciaországból érkezve telepedett le, majd visszatért Franciaországba. Az olasz hatóságok szerint valószínű, hogy illegális bevándorlóként kelt át Tunéziából Európába, talán a dél-olaszországi partokra, majd Franciaország és Olaszország között mozgott.

Nem ez az első alkalom, hogy európai terrortámadások szálai Olaszországba vezetnek. A 2015-ös párizsi merényletek azóta letartóztatott egyik elkövetője, Salah Abdeslam többször is Olaszországon keresztül tette meg a Belgium és Szíria közötti utat; a 2016-os berlini kamionos merényletről ismert, 24 éves tunéziai Anis Amri öt évvel korábban Dél-Olaszországba érkezett illegális bevándorlóként, olasz börtönben is volt és itt radikalizálódott. Olaszországon keresztül próbált menekülni is, de Milánóban egy éjszakai ellenőrzésen lelőtték. A júniusi londoni merénylet egyik elkövetője, a 22 éves, marokkói apától született Youssef Zaghba az olaszországi Bolognában élt olasz anyjával. A szeptemberi londoni metró-merényletért letartóztatott, 21 éves menekült Yahyah Faroukh 2013 novemberében Egyiptomból egy migránsokat szállító hajóval érkezett Szicíliába felnőtt kíséret nélküli fiatalkorúként.

MTI