NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Washington nem üzent hadat Phenjannak

Washington nem üzent hadat Phenjannak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ezt mondta a Fehér Ház szóvivője hétfőn az észak-koreai külügyminiszter nyilatkozatára reagálva. Az amerikai és az észak-koreai vezetés hónapok óta fenyegetik egymást. Phenjan nem hajlandó feladni nukleáris fegyverprogramját.

HIRDETÉS

A Fehér Háznak tisztáznia kellett az amerikai elnök Észak-Koreával kapcsolatos korábbi kijelentéseit, miután Phenjan hadüzenetnek vette azokat.

Donald Trump többször is katonai akcióval fenyegette Észak-Koreát annak nukleáris fegyverkísérletei miatt, majd a minap őrültnek nevezte az ottani teljhatalmú vezetőt, Kim Dzsong Unt, és sértő megjegyzést tett az észak-koreai külügyminiszterre is, miután az értelmi fogyatékosnak titulálta őt.

A fehér Ház szóvivője, Sarah Sanders úgy fogalmazott, hogy ők nem üzentek hadat Észak-Koreának, ez egy abszurd feltételezés. Az pedig nem helyes, ha egy ország egy másiknak a harci gépeit lelövéssel fenyegeti úgy, hogy a gépek nemzetközi vizek fölött repülnek. Szándékuk változatlan: békés eszközökkel dolgoznak az észak-koreai félsziget nukleáris leszerelésén.

Washington nehézbombázókat küldött Észak-Korea határára a múlt héten, hogy ezzel is mutassa, felkészült mindenre.

Észak-Korea külügyminisztere, Ri Jong Ho ezután kijelentette, hogy miután hadban állnak, felhatalmazva érzik magukat, hogy lelőjék az amerikai harci gépeket még akkor is, ha azok nem sértik meg Észak-Korea határait.

Phenjan az elmúlt hónapokban nemcsak ballisztikus rakétákat tesztelt, hanem végrehajtotta eddigi legnagyobb kísérleti atomrobbantását is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Phenjan hadüzenetnek vette Washington lépését

Csökkentették a Donald Trump büntetéséhez kapcsolódó biztosíték összegét

Trump veje Belgrádban akar építkezni – Vučić Orbánnál is közelebb kerülhet a volt amerikai elnökhöz?