rendkívüli hír

Norvégia visszatoloncolta a korbácsolás elől elmenekült iráni nőt

A bevándorlási hivatal nem hitt neki, most megtörtént a kínzás.

Éppen ezt olvassa:

Norvégia visszatoloncolta a korbácsolás elől elmenekült iráni nőt

Betűméret Aa Aa

Egy iráni nő számára kegyetlen és pokolian fájdalmas döntést hoztak a norvég hatóságok.

A 36 éves Leila Bayat 2009-ben, fiával érkezett a skandináv országba. Menedékkérelmében arra hivatkozott, fizikai erőszak veszélyezteti hazájában, mert alkoholfogyasztás miatt 80 korbácsütésre ítélték.

A norvég Bevándorlási Hivatal nem hitt neki, fellebbezését is elutasították, majd idén tavasszal visszatoloncolták Teheránba.

Leilán kedden végrehajtották a korábbi ítéletet, ahogy mondja, “még nehezen tudok beszélni róla”.

Borzalmas sebek csúfítják a hátát, orvosi látlelet igazolja sérüléseit. Infúziót és antibiotikumot kapott a helyi kórházban.

Ügyvédje szerint a norvég hatóságok durván megsértették a nemzetközi jogot azzal, hogy a kínzásra ítélt személyt visszaküldték. Kijelentette, minden jogi lehetőséget kihasználnak, minden fórumon küzdeni fognak a döntés ellen.

Az Amnesty International idén januárban jelentést adott ki arról, Iránban egyre gyakoribb a kínzásnak ez a formája. Hiába.

- Remélem, a norvég hatóságok most már tisztában vannak azzal, mit is tettek velem – mondja Leila, akinek még a legkisebb mozgás is nehezére esik.