rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megnyitott a 14. Lyoni Biennálé


Cult

Megnyitott a 14. Lyoni Biennálé

A francia nagyvárosban megrendezett modern művészeti kiállítás tematikája ezúttal a “Lebegő Világok” elnevezést kapta. Sok műalkotás középpontjában a feszültség, a mozgás és az idő fogalma elevenedik meg. Az idei már a második olyan biennálé, amelyik a modernitást helyezi a középpontba.

Az esemény alapítója és művészeti igazgatója szerint a modernitás felfedezésének számos módja van, köztük egy japán koncepció a 11. századból, amely a “lebegő világ” elnevezést kapta. – Ez egy bölcs emberről szól, aki a hegyeket nézve ráébred, hogy a világegyetem változik, egyszer véget ér, és semmi sem állandó. Ma különösen nagy bizonytalanságban élünk – mondta Thierry Raspail.

A biennálé három helyszínen látogatható január 7-ig, és számos kísérőrendezvény kapcsolódik hozzá. 23 ország 80 művészének alkotásait lehet megnézni, köztük a párizsi Pompidou Központ tulajdonába tartozó remekműveket.

Az Euronews tudósítója, Wolfgang Spindler azt mondta: az internet és a közösségi média drasztikusan megváltoztatta a világot, ezen a kiállításon pedig meg lehet nézni, hogyan reagálnak erre a nemzetközi művészvilág képviselői.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Maria Callasra emlékeznek

Cult

Maria Callasra emlékeznek