rendkívüli hír

rendkívüli hír

Végső fázisban az ostrom

Egyre szorul a hurok az Iszlám Állam terrorszervezet utolsó jelentős szíriai fellegvára, Dajr ez-Zaur körül.

Éppen ezt olvassa:

Végső fázisban az ostrom

Betűméret Aa Aa

Nem támogatja Szíria újjáépítését a Szíria Barátai Csoport mindaddig, amíg nem történik politikai változás az ország élén – közölte a brit külügyminiszter. A résztvevő államok képviselői New Yorkban találkoztak, kihasználva az ENSZ-közgyűlés adta alkalmat. A nemzetközi csoportba azok a nyugati és Öböl-menti arab országok tartoznak, amelyek szemben állnak Bassar el-Aszad elnökkel és rendszerével.

Közben egyre szorul a hurok az Iszlám Állam terrorszervezet utolsó jelentős szíriai fellegvára, Dajr ez-Zaur körül. Az oroszok támogatta szíriai kormányerők hétfőn pontonhidakon átlépték az Eufráteszt és előrenyomultak a kelet-szíriai város felé, amelyet a többi irányból már előzőleg körbevettek az amerikaiak támogatta nemzetközi erők. Így hamarosan teljes lesz az ostromgyűrű Dajr ez-Zaur körül. Ehhez azonban a szíriai hadseregnek még több falut is ellenőrzésük alá kell vonniuk.

Dajr ez-Zaur tartomány elveszítése jelentős csapás lenne az Iszlám Állam számára, amely már csak néhány Rakka közeli, közép-, illetve dél-szíriai beékelődést mondhat magáénak, és a szomszédos Irakban is elveszítette a területei java részét.