NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Jön a Soros nemzeti konzultáció

Jön a Soros nemzeti konzultáció
Szerzői jogok 
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kormány újra a bevándorlásról kérdezi a magyarokat, az ellenzék más belpolitikai kérdéseket tart fontosabbnak

HIRDETÉS

Orbán Viktor szeptember 13-án beszélt a Fidesz velencei frakcióülésén a legújabb nemzeti konzultációról. A magyar kormányfő szerint “a Soros-terv jelenti az igazi veszélyt”, és Brüsszel a magyar származású üzletember akaratát próbálja meg végrehajtani. Kósa Lajos csütörtökön jelentette be hivatalosan a konzultációt, ami szerinte azért fontos, hogy “ne lehessen a magyar embereket megtéveszteni”. A Fidesz leköszönő frakcióvezetője (leendő tárca nélküli miniszter) azt mondta, hogy a Soros-terv része, “évi egymillió bevándorló befogadása Európába, a migránsok kötelező, felső korlát nélküli szétosztása”.

Michael Vachon, Soros György szóvívője a kormány 2017 nyári (Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén) plakátkampányára reagálva közölte, hogy a képzelet szüleménye, amit a magyar kormány állít. Mint mondta, Soros aktuális álláspontja az, hogy Európa pár százezer, teljesen átvilágított menekültet fogadjon be, rendezett ellenőrzési és áttelepítési folyamat keretében.

Ez lesz a kormány harmadik olyan nemzeti konzultációja, ami a bevándorlással kapcsolatos. Az első 2015 májusában “ a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló” volt. A második az “Állítsuk meg Brüsszelt!” című kérdőív volt, melynek egy része foglalkozott az EU bevándorláspolitikájával. A Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta ez lesz a hetedik választópolgároknak elküldött kérdőív.

Mit mondott Brüsszel?

„Azoknak az országoknak, amelyek a pert elveszítették, most alkalmazniuk kell, amit kértünk, és ha nem teszik meg, akkor szerződésszegési eljárás indítható velük szemben. A szerződésben lefektetett szabályok szerint bizonyos szankciók elképzelhetőek.“ – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a kvótaperről az euronewsnak csütörtökön, egy nappal az évértékelő beszéde után. Azt is hozzátette, hogy nincs határidő ezzel kapcsolatban, és hogy „Európában mindig venni kell egy nagy levegőt, és várni türelmesen“

Orbán Viktor szombaton, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos kongresszusán azt mondta, a létezik egy olyan akcióterv, amit a “köznyelv Soros-tervnek nevez, amely pontosan leírja, hogyan és miképpen kell az ellenszegülő, nem bevándorló közép-európai országokat bevándorlóországokká alakítani”. A magyar miniszterelnök szerint ezt a tavaszi választásokon lehet megakadályozni.

“A Fidesz egy nem létező tervvel próbál gyűlöletet kelteni”

Az ellenzéki pártok elítélték az újabb nemzeti konzultációt. Juhász Péter, az Együtt – a Korszakváltók Pártjának képviselője szerint a Fidesz csupán az adatgyűjtő íveit szeretné frissíteni a konzultációt használva ürügyként.
A párt közleményében úgy fogalmazott : A nemzeti konzultáció pénzkidobás, kizárólag hamis propagandacélokat szolgál, a Fidesz-kormány közpénzből hazudik a magyar polgároknak és manipulálja őket. Azt is hozzátették, hogy a körülbelül egymilliárd forintot inkább az egészségügyi rendszer rendebetételére kellene fordítania a kormánynak.

Botka László, az MSZP miniszterelnökjelöltje úgy fogalmazott: “a Fidesznek további félelemkeltés és összeesküvés-elméletek gyártása helyett inkább Magyarország valódi gondjaival kellene végre foglalkoznia.” A szocialista politikus szerint többek között az egészségügyről és a magyarok kivándorlásáról kellene megkérdezni az embereket.

A Demokratikus Koalíció szerint a magyarok “nem Sorostól félnek, hanem attól, hogy kórházba kerülve nem meggyógyulnak, hanem meghalnak”, és attól is, hogy “egyre nő a szegénység Magyarországon”.

A Párbeszéd szerint a Fidesz “egy nem létező tervvel, a Soros-tervvel” próbálja majd félelemben tartani és gyűlöletre hangolni az embereket a jövő évi választási kampányban.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmazott : a Soros-tervre azért van szüksége a kormánypártnak, “mert láthatóan nincs Orbán-terv Magyarország számára. Hacsak nem tekintjük annak a brutális bérválságot, a széteső, ellehetetlenülő oktatást, a borzalmas állapotban lévő egészségügyet és az intézményesített korrupciót.

A Jobbik nem reagált se közleménnyel, se sajtótájékoztatóval a nemzeti konzultáció hírére.

Az ellenzéki nyilatkozatokat követően a Fidesz közleményben azt írta, az ellenzék azért támadja a nemzeti konzultációt, mert bevándorláspárti és nem akarja, hogy a magyar emberek elmondhassák a véleményüket a Soros-tervről.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orbán a Fidesz-kampánynyitón: Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, istenkísértés

Donáth Anna: Magyar Péter jelentős érdeme, hogy kihúzta a politikai apátiából a társadalmat

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák