rendkívüli hír

Szorosabb eurozónát tervez Macron

A francia elnök erről athéni látogatásakor beszélt.

Éppen ezt olvassa:

Szorosabb eurozónát tervez Macron

Betűméret Aa Aa

A kétnapos athéni látogatásra érkező francia államfő elismerését fejezte ki Alekszisz Ciprasznak, amiért a görögök teljesítették vállalásaikat, emellett a válságból kivezető új tervet vázolt fel a görög kormányfőnek.

- A görög válság egyszersmind európai válság is. Ebben az összefüggésben a válságból kilábaló Görögország példája jelzi, Európa is ezt teszi. Előre mutatja ez a folyamat az európai stagnálás végét – magyarázta Ciprasz.

- Beszélnünk kell a válságból való kivezető útról amellett, hogy a görög reformok, a görög emberek rettenetes erőfeszítései előtt meghajlunk. Tehát beszélnünk kell a jövőről – mondta Emmanuel Macron. A válságból való kilábalás konkrét lépéseit kell megtárgyalnunk.

A francia elnök szorgalmazza azt a német tervet, hogy legyen egy, az IMF-hez hasonló EMF. Az eurozónás mentőalapot alakítsák át egy igazi Európai Monetáris Alappá. Prokopisz Pavlopoulosz görög elnök is támogatta Macron felvetését.

Az Euronews athéni tudósítója elmondta, hogy a görög gazdaság lassan talpra áll, leküzdi a válságot. Emmanuel Macront francia üzletemberek is elkísérték erre az útjára, amivel a potenciális befektetőknek azt üzeni az elnök Athénból, a bizalom ismét teljes Görögország iránt.