NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ezek voltak Obama intelmei Trumphoz

Ezek voltak Obama intelmei Trumphoz
Szerzői jogok 
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nyilvánosságra hozták a leköszönő elnök levelét, melyben többek közt a demokrácia védelmére kérte utódát.

HIRDETÉS

Barack Obama leköszönő elnök hagyott egy, tanácsait tartalmazó levelet Donad Trumpnak, mikor távozott az Ovális irodából. Akkoriban sokakat érdekelt, hogy mi lehet benne, főleg miután Trump azt mondta az ABC News csatornának hogy szép, jól megírt és gondolatokkal teli üzenet volt.
Nem kell többet találgatni, a CNN közzétett egy másolatot a teljes levélről. Obama titokban tartotta az írást, Trump azonban büszkén mutogatta a látogatóknak, így jutott a CNN birtokába.
Obama kezdő soraival gratulált Trumpnak, megerősítve, hogy függetlenül a politikai véleménytől milliók remélik, hogy az elnöksége növelni fogja a jólétet és a biztonságot.
Majd négy fontos észrevételt osztott meg a múltbéli tapasztalatairól.

1) Ne vegye túl könnyedén a feladatot, az emberek számítanak Önre
Obama világossá tette, hogy az elnökség egy “áldás” és Trump vállára került, hogya feladat, hogy “lehetőséget teremtsen a boldogulásra minden olyan gyereknek és családnak, akik hajlandók keményen dolgozni”.

2) Az Egyesült Államok vezetőjének lenni felelősséggel jár a nemzetközi helyzet stabilitásáért
“Elengedhetetlen ebben a világban az amerikai irányítás”, írta Obama. Majd azzal folytatta, hogy Trumpnak gondoskodnia kell a rend fenntartásáról a tengerentúlon, így maradhat meg az amerikai jólét és a biztonság.

3) Gondoskodjon a demokrácia védelméről
Obama hangsúlyozta, hogy egy elnök irányítása ideiglenes, és hogy az egész amerikai történelem során bátran küzdöttek a demokráciáért. Az ő szavaival: “ rajtunk múlik, hogy legalább olyan erősen hagyjuk a demokrácia eszközeit, mint ahogyan találtuk őket”.

4) Ne feledkezzen meg a családjáról
Obama utolsó tanácsa Trumpnak ,hogy ne hagyja, hogy a munka túlterhelje, kényeztesse a családját és a barátait, végülis “ők azok, akik átsegítik az elkerülhetetlen nehéz időszakokon”.
A leköszönő elnök búcsúzóul még sok jót kívánt Trumpnak és feleségének, Melanianak a “nagy kalandhoz”, és felajánlotta, hogy segít amiben csak tud.
“Sok szerencsét, Isten áldja, BO” – zárta levelét.

Kézzel írt levelet hagyni a következő elnöknek hagyomány a Fehér Házban. Obama komolyan vette a feladatot: 275 szavas levelet kétszer olyan hosszú lett, mint amekkorát ő kapot George W. Bushtól.
Ez az írás egyben az utolsó hivatalos üzenetváltás Trump és Obama között. Ellenségesebb hangulat alakulhatott ki azóta, főleg mióta Trump lefitymálta az Obamacare, vagy mikor azt állította, hogy Obama még a választási kampány alatt lehallgatta őt és kampánycsapatát.

How low has President Obama gone to tapp my phones during the very sacred election process. This is Nixon/Watergate. Bad (or sick) guy!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) March 4, 2017

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meghalt az a férfi, aki felgyújtotta magát a Trump-pert tárgyaló bíróság épülete előtt New Yorkban

Trumpnak fontos "Ukrajna túlélése", de sürgeti Európát is, hogy adjon több pénzt

Trump megdicsérte a lengyeleket, amiért szuverén módon kiállnak az oroszok ellen