Esa-Pekka Salonen idejét két részre osztja, hol karmesterként dolgozik, hol zenét szerez.
Esa-Pekka Salonen idejét két részre osztja, hol karmesterként dolgozik, hol zenét szerez.
Legutóbbi mesterművét, amit Chicagóban mutattak be idén, egy régi barátjának, a csodás csellistának, Yo-Yo Ma-nak írta.
- Minden hangversenyemet egy-egy barátomnak írtam. A szólisták személyisége nagyon inspiráló. Így a munka kevésbé magányos. A zeneszerzés egyébkén úgy néz ki, hogy ülsz egyedül egy szobában, nem beszélsz senkihez, tehát gondolatban beszélgetni másokkal, egy baráttal, nagyon jó terápia – magyarázta Salonen.
- A zeneszerzés olyan, mint a lassú égés, vagy mint a maratonfutás szemben a 100 méteres síkfutással. És nagyon magányos, gyakran frusztráló, hiszen napok telnek el úgy, hogy közben nem érzed haladnál. Aztán, van amikor muszáj szünetet tartani, ez az érés időszaka, amikor tudod, hogy nem ülhetsz le, nem írhatsz semmit, mert érnie kell a dolgoknak, a gondolatoknak, muszáj időt hagyni nekik.
- A karmesterkedés meg szociálisan nagyon intenzív dolog. Akkor száz emberrel kell beszélnem, koncentrálnom a gondolataikra is, hogy egységbe formáljam őket, a kifejezésüket.
- Aztán, amikor elmegyek zenét komponálni a stúdiómba, pont az ellenkezője történik, a nagyon intenzív társadalmi kapcsolatokból belesüppedek egy masszív magánybab. Ezzel néha nehéz megküzdeni.
- Emlékszem, amikor a fiam úgy 6 éves volt, a kanapén feküdt és nem csinált semmit. Megkérdeztem, hogy mit csinál. Azt válaszolta: éppen zenét szerzek.