rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Telefonon tárgyalt a kínai és az amerikai elnök


Észak-Korea

Telefonon tárgyalt a kínai és az amerikai elnök

Telefonon tárgyalt szombaton kétoldalú kapcsolataikról és a koreai helyzetről a kínai és az amerikai elnök.

A beszámoló szerint Hszi Csin-ping Kína reményét fejezte ki, hogy a felek önmérsékletet tanúsítanak, és tartózkodnak minden olyan lépéstől, amely növelné a feszültséget a Koreai-félszigeten. A pekingi vezető hangsúlyozta, hogy Kínának és az Egyesült Államoknak közös érdeke az atommentesítés és a béke Koreában. Donald Trump kijelentette: Washington továbbra is kapcsolatban kíván maradni Kínával.

Az amerikai elnök korábban azt írta a Twitteren, hogy az Egyesült Államok felkészült a katonai lépésekre, ha Észak-Korea – mint fogalmazott – “butaságot csinál”.

Phenjan az utóbbi időben több rakétakísérletet hajtott végre, és feltehetően kicsinyített atomtölteteket is kifejlesztettek. Észak-Korea azt közölte: augusztus végére készen állnak rakétatámadást indítani az amerikai fennhatóság alatt álló Guam szigete ellen, ha vezetőjük, Kim Dzsong Un úgy dönt.