Az, hogy valakinek van munkája, már Németországban sem garancia arra, hogy nem kell nyomorognia.
A német gazdaság dübörög, a munkanélküliségi ráta alacsony, mégis, Berlinben hosszú sorok állnak a munkaügyi hivatalok előtt. Vajon miért? Ezeknek az embereknek a nagy része nem azért van itt, mert nincs munkája, hanem mert alacsony jövedelmű dolgozóként szociális támogatásra szorul. Jellemzően alul fizetett időszakos munkákat végeznek, holott sokuknak piacképes végzettsége van. Ezért Németországnak szembe kell néznie azzal, hogy egyre több a szegény nyugdíjas. Ilyen lesz a sales menedzserként végzett Monika Sagertsch is, akit soha nem alkalmaztak teljes munkaidőben.
- Túl drága vagyok. Inkább olyanokat alkalmaznak, akiknek nincs végzettségük, és óránként nyolc és fél euróért dolgoznak. Nekem hivatalosan többet kellene fizetniük – magyarázta Monika.
A keleti oldalon található Halléban találkozunk Rolf Maurerrel. A német újraegyesítés után megnőtt a munkanélküliség, miközben a munkáltatók magas munkaerőköltségekre panaszkodtak. Az lett a fő kérdés, hogyan maradhatnak versenyképesek a német cégek? 2003-ban Németországban radikális munkaerőpiaci reformot vezettek be. Kevesebb munkanélküli-ellátás, zöld út a munkaerőkölcsönzőknek, mindez a liberalizáció és a rugalmasság jegyében. Az eredmény: alacsonyabb munkanélküliség, magasabb relatív szegénységi ráta. Rolf Maurer magasan képzett, remek mesterember, mindent meg tud javítani.
- A munkaidő szempontjából is az ügyfélhez alkalmazkodom. Ha azt akarja, hétvégén és este is dolgozom. Abszolút rugalmas vagyok, hogy az ügyfél elégedett legyen. Gyakran elképzelésem sincs hogy lesz-e, és milyen munkám lesz holnap vagy holnapután – monta Rolf. – Ráadásul az is előfordul, hogy az ügyfelek nem fizetnek a munkámért. A kamara azt ajánlja, hogy legalább 35 eurót kérjek óránként. De az elmúlt években, amióta az interneten hirdetem magam, sokkal kevesebbért kellett dolgoznom – tíz és tizenöt euró körüli összegért.
Maurer szociális bérlakásban lakik, a legfontosabb kiadása a lakbér. A második legfontosabb a megfelelő szerszámkészlet fenntartása. A nyugdíjkasszába nemigen jut.
Fiatalemberként munkaszerződéssel dolgozott egy öntödében, amit később bezártak. Jött a munkanélküliség, a támogatott, rövidtávú munkaszerződések. A munkaügyi központban azt mondták neki, esélye sincs teljes idejű munkaszerződésre, mivel túl öreg. Így a kényszervállalkozói létet választotta.
- Egy bizonyos koron túl jobb egy normális, állandó munka. Hatvan évesen az ember már nem igazán örül, ha egy ilyen kockázatos dologba kell belevágnia – vallja be Maurer.
Az elmúlt évtizedben megduplázódott a nyugdíjkorhatár után tovább dolgozó idősek száma Németországban. Többségük esetében ez nem választás kérdése.
Berlint egyes szakszervezeti vezetők a kiszolgáltatott foglalkoztatási formák és a dolgozó szegények városának nevezik. Egyetért ezzel az egyik legnagyobb szakszervezeti szövetség, a ver.di vezető közgazdásza is.
- Németországban van egy olyan problémánk, hogy minden ötödik munkavállaló óránként kevesebbet keres, mint tíz euró, és így “dolgozó szegénynek” számít – magyarázta Dierk Hirschel. – Ez a munkaerőiaci szabályok lerombolásának eredménye. Németország gazdag ország, ez kétségtelen. Ugyanakkor társadalmilag megosztott: létezik a dolgozó szegények rétege, akik heti negyven-ötven órát dolgoznak, mégsem képesek belőle tisztességgel megélni.
A probléma elsősorban az építőiparban, a vendéglátásban, a kiskereskedelemben és általában a szolgáltatási szektorban jelentkezik. De jelen van a hosszabb tanulást igénylő szakmákban is. Adriana és Jan zeneiskolában tanítanak.Találkoznak barátjukkal a videóblogger Tilmannal.
A barátok megosztják egymással a tapasztalataikat. A házas, kétgyerekes Jan nemigen tud félretenni pénzt nyugdíjra. Adriana két évtizede dolgozik zenetanárként, 2033-ban lesz nyugdíjas. Amikor kapott egy levelet arról, mennyi lehet majd a nyugdíja, sokkot kapott.
- Senki se fogja elhinni, ha elmondom. megmutatom az értesítőt, itt van feketén fehéren, havointa 351 eurót fogok kapni – mutatta a papírt Adrianan Balboa. – Csak a lakásom bérleti díja négyszáz euró. A nyugdíjam még a lakbért sem fedezi.
- 351 euró, de hisz az semmi – fűzte hozzá Tillmann. – Ez a szabadúszó szerződések következménye, hogy óránként alkalmaznak, hogy nincs fizetett szabadság nyáron, hogy nincs stabil bevétel. Az egész üzleti kockázat a mi vállunkon nyugszik. Jó, de mi a megoldás? – Készül egy ágazati kollektív szerződés a zenetanároknak. A tisztességes fizetésről van szó, az órabéres szabadúszó szerződések eltörléséről, a betegszabadságról – mondta Jan Hoppenstedt. – Most, ha valaki megbetegszik, könnyen elfogya a pénze. És ha egy nőnek gyereke születik, ne veszítse már el azonnal a munkáját!
- Itt Berlinben van a legkevesebb állandó pozíció, itt a legrosszabb a helyzet egész Németországban. 93% a szabadúszó munka, 7% az állandó pozíció.
Az önkormányzat megígérte, hogy a zenetanárok 20%-át munkaviszonyban alkalmazza majd. Ez a barátok szerint kevés. Tilman írt egy proteszt-dalt: nyáron nincs munka és nincs fizetés, de év közben is épphogy kebabra elég. Berlin, a kultúra fővárosa, ahol a zenéből nem lehet megélni – szól a szöveg.