rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megint kitett magáért a török rendőrség


Törökország

Megint kitett magáért a török rendőrség

Könnygázzal és vízágyúval oszlatott fel a török rendőrség egy tüntetést Ankarában, majd legalább 47 embert letartóztattak. A “Szabadságot Nuriyének és Szemihnek Platform” demonstrációja két tanár melletti szimpátiatüntetés volt.

Több, mint százezer közalkalmazottat bocsátottak el Törökországban a tavalyi sikertelen puccsot követő tisztogatásokban. Nuriye Gülmen és Szemih Özakça március óta éhségsztrájkkal tiltakoztak az elbocsátásuk ellen. Demonstrációjukat egy szélsőbal terrorista szervezettel hozták összefüggésbe, májusban letartóztatták őket, és most akár húsz év börtön is várhat rájuk.

A két tanárért az Európa Tanács is szót emelt, egészségi állapotukra tekintettel szabadon engedésüket kérték a török hatóságoktól. Emberi jogi szervezetek szerint a török hatóságok a puccs nyomán minden kritikus hang elhallgattatására törekednek.