rendkívüli hír

Népszavazás Venezuelában

Latin-amerikai ex-elnököket kért fel a venezuelai parlament arra, hogy legyenek megfigyelők a vasárnapi referendumon.

Éppen ezt olvassa:

Népszavazás Venezuelában

Betűméret Aa Aa

Ritkán fordul meg ennyi ex-elnök egyszerre egy repülőtéren, mint az történt szombaton Caracasban.
A venezuelai referendumra érkeztek, mint hivatalos megfigyelők a venezuelai parlament felkérésére.
A népszavazás nem hivatalos, a parlamentben többségbe került ellenzék hirdette meg az államfő, Nicolas Maduro alkotmánymódosítási tervét illetően.

A volt mexikói elnök, Vicente Fox szerint nagyon fontos, hogy kijózanítsák Madurót, aki szavazatok millióiról mondja, hogy nem érvényesek, miközben nagyon is azok, hiszen a nemzetgyűlés hívására adják le az állampolgárok.

A népszavazáson lesz második és harmadik kérdés is. A második a hadsereg felelősségére, illetve szerepvállalására vonatkozik, a harmadik pedig a nemzeti egységkormányra, mint az áldatlan helyzet megoldására.

Az évek óta mélyülő gazdasági válság mostanra odáig jutott, hogy az üzletekből eltűntek az alapvető élelmiszerek és szükségleti cikkek is, az emberek napokig állnak sorban a legfontosabbakért, és közben a pénzük már alig ér valamit, az infláció háromjegyű.

Egy caracasi férfi azt mondja, olyan lesz ez a referendum, mint egy hatalmas tüntetés, ahol elismétlik, hogy elegük van ebből a kormányból, és nem kérnek az alkotmányozó nemzetgyűlésből. A kormány szerinte magára maradt, az emberek ellene fordultak, és most egyszer s mindenkorra véget akarnak vetni az éhezésnek, a kínlódásnak és a létbizonytalanságnak.

Mindezért a diktatórikus elnököt, Nicolas Madurót teszik felelőssé, aki viszont nemzetközi összeesküvést feltételez a lakossági tiltakozás mögött. Szerinte az Egyesült Államok akarja így megbuktatni őt.

A venezuelaiak türelme tavasszal fogyott el, amikor a legfelsőbb bíróság elvonta a törvényhozás jogköreit. A döntést alig egy nap alatt visszavonta a testület, de ez már nem segített.
A több mint három hónapja indult országos tüntetéshullámnak mostanra majdnem száz halálos áldozata és rengeteg sebesültje van.