NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Terjeszkedik a kínai hadsereg

Terjeszkedik a kínai hadsereg
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Katonai egységek indultak Dzsibutiba, az első kínai tengerentúli bázisra

HIRDETÉS

Kína megkezdte első tengerentúli bázisának felszerelését a kelet-afrikai Dzsibutiban. Kedden katonákat szállító hajók indultak el az Ádeni-öbölnél fekvő parányi afrikai ország felé, amely stratégia szerepet tölt be az Indiai-óceán kapujában. Az ottani bázis a békefenntartó, kalózellenes és a humanitárius akciókban részt vevő kínai egységeket és hadihajókat látja majd el. Pekingben azt állítják, hogy a katonai terjeszkedés saját védelmük megerősítéséről szól, nem pedig arról, hogy Kína valamiféle világ fölötti uralomra törekedne. India azonban ennek ellenére aggodalommal figyeli a támaszpont felszerelését.

A Magyarországnál jóval kisebb, mindössze 23 ezer négyzetkilométernyi afrikai állam stratégiai jelentősége fekvéséből adódik. Északon Eritrea, nyugaton és délen Etiópia, délkeleten pedig Szomália határolja, szemben pedig, a Vörös-tenger túloldalán Jemen található. Kínán kívül más államok is katonai bázist tartanak fenn a területén, köztük az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Japán, Olaszország és Spanyolország.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Iráni nyersolaj vásárlásával finanszírozza a húszi terroristákat Kína

Ellenséges kibertevékenységgel vádolja Kínát az Egyesült Királyság

Vitába keveredett a tengeri övezetről Kínával a Fülöp-szigetek