NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Figyelmeztetést küldtek Londonba az Európai Parlament főbb frakciói

Figyelmeztetést küldtek Londonba az Európai Parlament főbb frakciói
Szerzői jogok 
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nagyon elégedetlenek az állampolgárok jogairól szóló javaslattal

HIRDETÉS

Az Európai Parlament megvétózza a brexit ügyében kötendő egyezséget, ha az nem rendezi megnyugtatóan a szigetországban élő uniós polgárok jogait.

Erre a parlament koordinátora, Guy Verhofstadt figyelmeztetett a brit sajtóban közzétett nyílt levelében, amelyet rajta kívűl az összes nagy frakció vezetője is aláírta.

- Amit a brit kormány nagylelkű ajánlatnak nevezett, az valójában nem nagylelkű, ha összehasonlítjuk azzal, hogy milyen jogai lesznek a kontinensen élő briteknek. A londoni tervek szerint az uniós polgárok egyfajta másodosztályú állampolgárságot kapnának, amit bármikor megvonhatnának tőlük. Ezt hívják letelepedett státusznak, amit nem könnyű megszerezni és vissza is lehet majd vonni – mondta a zöldek frakcióvezetője, Philippe Lamberts.

A brit kormány szerint senkinek nem kell majd elhagynia az országot a brexit miatt.

- Harmadik országok polgárai nehezebben jutnak majd be az Egyesült Királyságba, akár turistaként, akár munkavállalási engedéllyel. Szerintem ez rossz hír lesz az Egyesült Királyságnak, hiszen nagyon sok jólképzett ember dolgozik a bankokban, a kórházakban. Őket ez nem fogja maradásra ösztönözni és ennek rossz hatása lesz a brit gazdaságra – mondta egy uniós szakértő, Maria Demertzis.

Nagy-Britanniában hárommillió uniós polgár él.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

State of the Union: az emberek hatékony vezetőt akarnak, akkor is, ha nem demokratikus

Exkluzív: Charles Michel reméli, hogy az Irán elleni nyilvánvaló izraeli támadás véget vet az eszkalációnak

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására