Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Patthelyzet Észak-Írországban

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Patthelyzet Észak-Írországban

Megint kudarcba fulladtak a tárgyalások a hatalommegosztásról Észak-Írország két nagy pártja között.

A britpárti, protestáns Demokratikus Unionista Párt (DUP) és az ír nacionalista, katolikus Sinn Fein a márciusi választások óta hiába próbál megállapodni a kormányalakításról.

- Remélem, hogy a többiek, akik részt vesznek ebben a folyamatban, a nagyobb összefüggésekre is figyelnek, és azt mondják: decentralizációt akarunk. Ez az első kérdés, amelyet mindenkinek föl kell tennie magának. Ha önálló kormányzást akar az ember, akkor olyan megoldást kell találni, amely mindenkinek megfelelő – mondta a DUP vezetője, Arlene Foster.

A közös kormányzás alapját az 1998-as nagypénteki egyezmény teremtette meg, de előfordult már (2002 és 2007 között), hogy Londonból irányították Észak-Írországot, mert a két párt nem tudott megállapodni.

A Sinn Féin észak-írországi vezetője a brit kormányfőt is okolja a kudarcért.

- Mindannyain tudjuk, ez annak a következménye, hogy a DUP támogatja a brit kormányfőt, cserébe Theresa May támogatja az unionistákat. Nagyon világosnak kellene lennie – ezt folyamatosan hangsúlyozom –, hogy ezeket az intézményeket helyre kell állítani. Fenntartható kormányzásra van szükség – magyarázta Michelle O’Neill.

A brit kormány arra figyelmeztetett, hogy kénytelen lesz közbelépni, és akár új választásokat is kiírni a tartományban, ha a protestánsok és a katolikusok nem képesek hamarosan dűlőre jutni.