rendkívüli hír

rendkívüli hír

Három év után visszaadta az elrabolt milliókat a bűnbánó tolvaj

20 ezer eurót rabolt el egy idős nőtől, három évvel később virágcsokorral, személyesen adta vissza. Azt mondta, nagyon bántotta a lelkiismeret.

Éppen ezt olvassa:

Három év után visszaadta az elrabolt milliókat a bűnbánó tolvaj

Betűméret Aa Aa

Majdnem szívrohamot kapott az idős, 74 éves nő, amikor teljesen váratlanul egy fiatalember jelent meg a küszöbén, hogy visszaadja neki azt a pénzt, amit három évvel korábban lopott el tőle, írja a Laprovence

Az eset még 2013 decemberében történt, amikor a nőnek karácsony előtt – eddig nem tisztázott okokból – 20 ezer eurónyi, vagyis kb 6,2 millió Forint) készpénzre volt szüksége. El is ment felvenni azt a bankba, de balszerencséjére egy utcai rablásokra specializálódott párosba akadt, akik a fiókból távozókat szokták fosztogatni. A tolvajok hazáig követték a nőt, akit az épület előterébe lépve leütöttek, a táskáját pedig magukkal vitték.

- Igazi jackpot lehetett nekik az a táska – mondta az ügyben eljáró egyik nyomozó. A rendőrség azonban semmit sem tudott tenni az ügyben – egészen 2017 márciusáig, amikor váratlan dolog történt. Az idős hölgy egy csokor virágot talált a lábtörlőjén.

Négy nappal később a fiatalember ismét ellátogatott hozzá, de ez alkalommal már személyesen adta oda a virágcsokrot – és az ellopott 20 ezer eurót! Az első meglepetés elmúltával az idős nő lányával együtt a rendőrségre ment, ahol bejelentették, hogy a pénz megkerült, és megadták az elkövető telefonszámát és személyleírását. A rendőrség ezuán elfogta a 27 éves elkövetőt, aki azonban nem mondta meg, ki volt a társa. – Azt mondta, csak arra volt szüksége, hogy megkönnyebbüljön a lelkiismerete – mondta az gyik nyomozó. A férfit feltételes szabadlábra helyezték, és most azt próbálják kinyomozni, honnan szerezte a 20 ezer eurót.