rendkívüli hír

Évtizedeken át Barbi árnyékában húzódott meg az idealizált fiú baba, de ennek most úgy tűnik, vége. A gyártó cég úgy határozott, hogy nem csak megjelenésében igazítja a XXI. század második évtizedének gyorsan változó irányzataihoz Kent, de a sokszínűséget illetően is PC (politikailag korrekt) lesz, amennyire csak lehet.

A vérfrissítés a nagyrasszok tekintetében is megtörténik. 15 verzióban gondoskodik erről a cég. Ken már nem csak az amerikai álomhoz igazodó férfi ideál gyerekbaba mása, hanem a színesbőrű kamaszfiúk és a félvérek képére formált széparcú játék, számos verzióban.

Ken ruhatára is kibővül, a kollekció igyekszik leképezni a szinte követhetetlenül gyorsan változó divatot. Ami az egyik évben a fiúk öltözködésében menő, az a következő évben már feledésbe merül, vagy egyenesen kínos. A baba ruhatárának folyamatos feltöltése nem kis anyagi áldozat lesz a szülők részéről.


Ken már lassan hatvan éves

1961-ben történt, hogy a kaliforniai szörfös fiú Barbie életébe lépett. Teljes nevét kevesen tudják, Ken Carson.

Barbie és Ken házassága soha nem került komolyan napirendre jogtulajdonosaik részéről, akik 2004-ben annyit közöltek, hogy a két baba figurája külön utakon jár.

Valójában a gyerekek fantáziája határozza meg Barbie és Ken viszonyát, illetve külön útjaik történéseit. Bizonyára nagy meglepetéseket szereznének a gyerekek a felnőtteknek, ha kiderülne, mi mindent képzelnek játék közben a figurák virtuális mindennapjaiba.

További részletek erről: