NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kevés ellenzéki szavazta meg a terroristák elleni keményebb fellépést [INTERJÚ]

Kevés ellenzéki szavazta meg a terroristák elleni keményebb fellépést [INTERJÚ]
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Meglepődött Fodor Gábor liberális politikus, hogy milyen kevés ellenzéki képviselő szavazott együtt a kormánnyal, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni keményebb fellépésről.

HIRDETÉS

Ellenzéki képviselők szavazatai is kellettek, hogy határozzon az Országgyűlés a Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való további részvételéről.

Fodor Gábor liberális politikus meglepődött, hogy milyen kevés ellenzéki képviselő szavazott együtt a kormánnyal, hiszen – ahogy fogalmaz – a terror mindenhol jelen van, és mindenkiben félelmet kelt:

- Kétharmados döntés volt, kellett hozzá a liberálisok és független képviselők szavazata. Összesen hárman szavaztuk meg az ellenzéki oldalról, tehát Szelényi Zsuzsanna (Együtt), Szabó Szabolcs (Együtt) és én. Ezért születhetett meg a kétharmados döntés. Meg is lepődtem, hogy az ellenzéki pártok nem támogatták.

- Meglepődött? Nincs olyan sok ellenzéki képviselő a magyar parlamentben. Nem beszélgetnek arról, hogy kinek mi az álláspontja?

- Beszélgetünk, de most nem volt világos, hogy ki mit fog lépni. Aki atlanti elkötelezettségű, tehát hisz Európa és az Egyesült Államok együttműködésében, annak érdemes támogatni egy ilyen javaslatot, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormánya van az országnak.

- A magyar emberek többsége ön szerint milyen gombot nyomott volna a parlamentben?

- A magyar társadalom megosztott, de ebben az esetben az érdek a pártpolitika fölött áll. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépés fontos mindannyiunknak, hiszen szerintem nincs olyan jóérzésű ember a világon, aki ne háborodna fel azon, amit a terroristák tesznek. A világon bármerre nézünk, akár Londonban, Párizsban, Münchenben, de felsorolhatnám az összes jelentős európai várost, mindenhol jelen van a terror, ráadásul mindenkiben félelmet kelt.

- Több milliónyi ember életét tette tönkre Szíriában, Irakban, illetve más közel-keleti és észak-afrikai országokban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. A hatalmi káoszt vagy a belpolitika meggyengülését kihasználva nagy területeket foglaltak el a terroristák, és kegyetlenkedéseikkel elviselhetetlenné tették a lakosság életét. Amíg ezt a világ nagyhatalmai nem akadályozzák meg, menekültek újabb milliói indulnak el Európa felé.

- Valóban helyben kell rendet rakni, ott kell stabilitást és biztonságot teremteni, ahonnan emberek milliói özönlenek Európába az erőszak elől menekülve. Akkora tömegű menekültet minden jó szándék mellett sem tud befogadni Európa, amennyien menekülni kényszerülnek, ha a terroristák ellen nem lép fel a világ. Tehát ott kell a problémát megoldani, ahol keletkezik. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépésre pont ezért jött létre nemzetközi koalíció. Ha a világ leszámol a terrorszervezettel, a menekültek visszatérhetnek szülőföldjükre. Biztosítani kell, hogy újból normális életet lehessen élni Szíriában és a Közel-Keleten.

- Magyarország bírja-e a vállalást, amit a törvény előír?

- Eddig is volt Irakban egy kisebb katonai kontingens, ez körülbelül 150 magyar katonát jelentett, akik kiképzési feladatokat láttak el, tehát segítettek a helyi erők kiképzésében. A mostani változtatás némileg bővíti ezt a létszámot, körülbelül kétszáz fősre emeli a keretet, és a kiképzési feladatok mellett bizonyos őrzési-védési feladatok lehetőségét is megnyitja a magyar katonák előtt. Mivel számos állam vállal többletfeladatot, Magyarországnak is ki kell vennie a részét az erőfeszítésekből.

- A terroristák meg szokták bosszulni az ellenük való fellépést. Fenyegeti ez a veszély Magyarországot is?

- A terror mindenhol jelen van, nem csak azokban az országokban, amelyek részt vesznek a katonai műveletekben. Az egész nyugati világot fenyegeti a terror. Az iszlamista szélsőségesek lényegében nem hadseregekkel szemben lépnek fel, hanem ez egy civilizáció elleni harc vagy háború. Jó példa erre a manchesteri merénylet. Ezért szavaztam igennel a terroristák elleni határozat elfogadására.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Talgo-felvásárlás: visszaütött a magyar kormány kétes hírneve

Betiltaná a kormány, hogy a 18 év alattiak energiaitalt vehessenek

Különleges térképen Hollywood magyar gyökerekkel rendelkező fimesei