rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A Kúria visszaküldte a lúgos orvos ügyét másodfokra


világ

A Kúria visszaküldte a lúgos orvos ügyét másodfokra

Megint nem dőlt el a 2013-ban elkövetett lúgos támadás ügye: a Kúria új eljárásra utasította az Ítélőtáblát. A volt szeretőjének megcsonkításával vádolt orvos előzetes letartóztatásban marad.

A harmadfokú bíróságként eljáró Kúria azt állapította meg, hogy a közvetett bizonyítékok nem alkotnak zárt láncolatot, csak valószínűsítik Dr. B.K. bűnösségét, de kétséget kizáróan nem bizonyítják. A Kúria szerint a felismerő tanú eltérő időpontban tett vallomásai közötti ellentmondásokat fel kell oldani. A Kúria az Ítélőtáblának gyakorlatilag azt írta elő, hogy több tanút is újra hallgasson meg, és szembesítse őket egymással és a vádlottal. Azt is kifogásolta a Kúria, hogy a vádlottat nem szembesítették a sértettel.

A Kúria azt is megjegyezte, hogy az ügyben meglévő nyomozati hiányosságok már nem küszöbölhetők ki, de a közvetett bizonyítékok alapján is lehet dönteni, és ezen a téren a hiányosságok pótolhatók. Viszont ha nem sikerül pótolni őket, akkor le kell vonni a konzekvenciát, és fel kell menteni a vádlottat.

Az Irgalmasrendi Kórház egykori igazgatója a másodfokú ítélet szerint a volt szeretőjét a lakása ajtajában megtámadta, a földre teperte, injekcióval elaltatta, majd maró anyagot öntött a nemi szervére. Ezért kilenc év börtönbüntetésre ítélték.

Az ügyészség a büntetés súlyosbításáért, az áldozat ügyvédje súlyosabb minősítésért fellebbezett, míg a vádlott ügyvédje azt kérte, hogy helyezzék vissza az eljárást másodfokra -vagyis kezdjék elölről az évek óta tartó bírósági procedúrát.

A harmadfokú perben a védelem amellett érvelt, hogy a nő sérülései nem maradandóak, illetve azokat a kezelés során elkövetett orvosi műhiba súlyosbította. Egy ismeretlen fogvatartott levelének felmutatásával pedig igyekeztek a gyanút az áldozat jelenlegi élettársára terelni, ezt a kezdeményezést azonban a bíróság lezárta. A védelem végig azt állította, hogy az orvos ártatlan, a bűncselekményt valaki direkt úgy követte el, hogy rá terelődjék a gyanú.

Az ügy nem csak a kegyetlen és hideg fejjel kitervelt elkövetési mód miatt keltett feltűnést, hanem az igaszágszolgáltatás kelletlensége miatt is. A vádlott egy prominens fideszes egészségpolitikus rokona. Már a nyomozás során felmerültek anomáliák, azután az ügyészség utólag nehezen indokolható módon meg akarta szüntetni az eljárást. Az elsőfokú bíróság, bár megállapította a bűnösséget, de szokatlanul enyhe büntetést szabott ki.

Kép: MTI

világ

Ankara főpolgármestere szerint "külföldi hatalmak" állnak a tegnapi földrengés mögött