NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Iráni élelmiszerszállyítmány Katarnak

Iráni élelmiszerszállyítmány Katarnak
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Teherán addig folytatja a segélyezést, amíg Katar kéri.

HIRDETÉS

Irán öt teherszállítógéppel 90 tonna élelmiszert és zöldségféléket küldött Katarba vasárnap délelőtt. A nap folyamán még egy repülőgépet és három hajót is útnak indítanak. Teheráni közlés szerint egészen addig folytatják a segélyezést, amíg arra Katar igényt tart.

Közben Irán megnyitotta légterét a katari repülőgépek számára, hogy az arab állam járatainak légifolyosót biztosítson a bojkott idejére.

Szaúd-Arábia és nyolc arab szövetségese a hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait Katarral. Azzal vádolják a dohai vezetést, hogy terroristákat támogat, vállalása ellenére szorosan együttműködik Iránnal, és beavatkozik a belügyeikbe.

Katar 90 százalékban behozatalra szorul élelmiszerből, ennek 40 százaléka Szaúd Arábiából érkezett.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter attól tart, háborúba torkollhat az Öböl-menti arab országok konfliktusa.

Kuvait a közvetítő szerepét vállalta a válságban. Az emír Szaúd-Arábiába utazott a feszültség feloldás érdekében.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Katar ötven izraeli túsz kiengedését és háromnapos gázai tűzszünetet akar kialkudni

Genfi Nemzetközi Autószalon Katarban: az autóóriások a zöld jövőt választják

Nemcsak nőknek, férfiaknak is virágzik a szépségipar Katarban