NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tüntetés a "civiltörvény" ellen

Tüntetés a "civiltörvény" ellen
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Pikniket szervezett a parlament elé a Civilizáció Csoport tiltakozásul a civiltörvényként ismert törvényjavaslat ellen.

HIRDETÉS

Százak tüntettek hétfőn is Budapesten, a parlament előtt – ezúttal a civil törvényként emlegetett törvényjavaslat ellen.

A Civilizáció Csoport hirdette meg a pikniket Hősök Vétója II. címmel.

A tervezet, amelyről a tervek szerint június 13-án szavaz a parlament, kötelezővé tenné a civil szervezetek számára, hogy nyilvánossá tegyék külföldről érkező támogatásuk forrásait, amennyiben ezek összege meghaladja az évi 7,2 millió forintot. Akkor ugyanis külföldről támogatott szervezetnek számít majd.

“Azt gondolom, hogy Magyarország fasiszta és ennek véget kéne vetni. Ez azt hiszem itt a legbékésebb eszköz erre, amit teljes mértékben támogatok – mondta az egyik tüntető.

Papp Dóra, a Krétakör Alapítvány ügyvezetője szerint az indítvány megbélyegző: “Eleve a megbélyegzése ezeknek a szervezeteknek, és nem csak a megbélyegzése, hanem a listázása ezeknek a szervezeteknek egy olyan jövőképet vetít előre az országról, ami egy komoly és konkrét, mély demokratikus válságot jelent.”

A Fidesz azzal érvel, hogy a magyar bevándorláspolitikát ellenző szervezeteket külföldről pénzelik, elsősorban is személyesen Soros György, ezért akarják átláthatóvá tenni a civil szféra gazdálkodását.

A civil szervezetek azért nem értik ezt, mert a szóban forgó adatokat eddig is kötelező volt közzé tenniük közhasznúsági jelentésükben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tüntetés a Magyar Rádió történelmi stúdióiért és épületeiért

Podcast: Mini Dubaj, felhőkarcolótervek és Budapest panorámája

Podcast: Min dolgoznak Budapest klímastratégái?