rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

40 éve mutatták be a Csillagok háborúját


Amerikai Egyesült Államok

40 éve mutatták be a Csillagok háborúját

40 éve mutatták be a Csillagok háborúját az Egyesült Államokban. George Lucas akkor már sikeres rendező volt, mégis nehezen gyűlt össze a pénz az újszerű film elkészítéséhez. Technikailag és műfajilag is újat hozott, a filmesztéták gyakran emlegetik sci-fiként, de a rendező valójában egy mesefilmet álmodott.

1977-ben 30 moziban vetítették először, és átütő sikerét jelezte, hogy egy évig folyamatosan játszották az amerikai mozik. Lucas maga sem gondolta a kezdetekkor, hogy évtizedeken átívelő világsiker indul.

Az újszerű filmes technikákra a nagyzenekar hangzásával erősítettek rá az alkotók, a kritikusok “űroperaként” emlegették a sorozatot.

A messzi-messzi galaxis történetei közül hetet és egy kiegészítő részt mutattak be eddig.
A látványos fantáziavilág mellett a siker kulcsa sokak szerint az ötlet- és akciógazdag történetben és a kidolgozott figurákban rejlik, valójában Luke, az űrcsíbész Han Solo, Leila hercegnő, a különböző doridok, és főképp a gonosz Darth Vader figurái viszik sikerre a Csillagok háborúját nemzedékeken át.

Egyesült Királyság

Hetedik letartóztatás a manchesteri támadás után