rendkívüli hír

Vége az elefántcsontparti katonai lázadásnak

Bónuszt harcoltak ki maguknak a katonák.

Éppen ezt olvassa:

Vége az elefántcsontparti katonai lázadásnak

Betűméret Aa Aa

Letették a fegyvert az elefántcsontparti katonai lázadók, miután kedden több követelésükről megállapodtak a nyugat-afrikai ország kormányával.

A zendülés öt nappal korábban kezdődött, elsősorban a fizetésük emelését akarták kikényszeríteni. Ez sikerült is, most és június végén bónuszt kapnak a katonák.

- Elégedettek vagyunk azzal, amit Ouattara elnök ajánlott, és sikerült meggyőzni a lázadó csapattársainkat is. Feloldottuk az út blokádokat, és visszavonulunk a barakkokba. Ott a helyünk, nem itt – fogalmazott a zendülők szóvivője, Cisse őrmester.

Most mintegy két és fél millió forintnak megfelelő összeget kap a nyolc és félezer lázadó egyenruhás, majd június végéig egy újabb egymillió forint nagyságú kifizetésre számíthatnak.

Korábbi cikkeink a témában:

Egy helyi férfi arra panaszkodott, hogy már elegük van a katonai lázadásokból. Hosszútávú megegyezést sürget, mert az emberek életét megnehezíti a bizonytalanság, és hogy évente többször is fellázadnak a katonák.

A mostani lázadás öt napja alatt a katonák úttorlaszokat emeltek, többször lövöldöztek a levegőbe. Egy eltévedt golyó vasárnap meg is ölt egy embert Elefántcsontpart második legnagyobb városában, Bouakéban.