rendkívüli hír

Több tízezren tiltakoztak Buenos Airesben az argentin legfelsőbb bíróság egy döntése ellen.

A legfelsőbb bírói testület ugyanis egy időközben visszavont törvényre hivatkozva csökkentette egy emberrabló büntetését. Luis Muiña az 1976 és 1983 között tartó diktatúra idején rabolt el 5 embert, ezért kapott 13 évet elzárást. A döntés ellen a parlament és a köztársasági elnök is tiltakozott.

– Szeretném megköszönni a Kongresszusnak, hogy ilyen gyorsan hatályon kívül helyezte a „kettő az egyért” törvényt, amit én mindig is elleneztem, mert ellenzek minden olyat, ami a bűnösöket futni hagyja, különösen az emberiesség ellen elkövetett bűnök esetében – mondta Mauricio Macri köztársasági elnök.

A diktatúra idején, az úgynevezett mocskos háborúban hivatalos adatok szerint hatezer, becslések szerint 30 ezer embert raboltak el. Az elraboltak szülei és hozzátartozói évtizedek óta fehér kendővel tiltakoztak a felelősségre vonások elmaradása, és az elraboltak veszni hagyása miatt.

További no comment videók