NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Letartóztatták az újságírót, amiért kérdést tett fel

Letartóztatták az újságírót, amiért kérdést tett fel
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

"Rémisztő csapás a sajtószabadságra" - kommentálták civil szervezetek, hogy egy amerikai újságírót letartóztattak, mert sorozatosan ismételte ugyanazt a kérdést - amire egyébként nem kapott választ.

HIRDETÉS

Letartóztattak egy amerikai riportert, mert kérdezni mert az új amerikai egészségügyi minisztertől.

Dan Heyman-t azután vitték el a rendőrök, hogy többször is feltette ugyanazt a kérdést Tom Price frissen kinevezett egészségügyi miniszternek az Obamacare megszűnésével kapcsolatban.

Az 54 éves újságíró, aki a PNS hírügynökség képviseletében tette fel kérdését, azt akarta megtudni, hogy a családon belüli erőszak kizárja-e az ellátásra jogosultak köréből az érintetteket az új törvénytervezet szerint. A Trump-féle reformok után ugyanis akik nem felelnek meg bizonyos feltételeknek, azok nem kaphatnak orvosi ellátást a jövőben.

- Úgy gondolom, borzalmas példát mutat mindez, rémisztő ez az egész – mondta szabadulása után az újságíró. – Az, hogy kérdezzek, a munkám része, ez az, amiért fizetnek. Azt kellett kiderítenem, hogyan érintik a változtatások az embereket – tette hozzá. – Ez az első alkalom, hogy letartóztatnak azért, mert kérdezni mertem. Én még soha ilyenről nem hallottam.

A miniszter azért kérte a rendőrség közbelépését, mert Heyman szerinte “zavart okozott bekiabált kérdéseivel”. A férfit hivatalosan a “kormány működésének szándékos megakadályozásával” vádolják.

Trump és kormánya sokadszorra kritizálják az “őszintétlen médiát”, a riporterek viszont eközben azt mondják, az új amerikai kormány folyamatos nyomás alatt tartja őket. Az Euronews megpróbálta utólérni az amerikai Egészségügyi Minisztériumot, hogy tisztázza a kérdést, de megkeresésünkre egyelőre nem kaptunk választ.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Videó: így dőlt össze a világ harmadik leghosszabb gerendahídja Baltimore-ban

Távozik a Boeing vezérigazgatója - a sorozatos baleseteket és hibákat sürgősen orvosolni kell

Továbbra is fagyasztja az Egyesült Államok az UNRWA támogatását az új kiadási szupercsomagban