NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Száguldás a Selyemúton

Száguldás a Selyemúton
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A terepralin 10 ezer kilométert kell megtenniük a versenyzőknek Oroszországtól Kínáig

HIRDETÉS

Tizenöt nap alatt több mint 10 ezer kilométer, főleg sivatagi körülmények között. Ennyit kell megtenniük a Silk Way Rally, azaz Selyemút-rali résztvevőinek. A transzkontinentális verseny a híres ókori és középkori útvonalat követi: Oroszországban rajtol és Kazahsztánt érintve Kínában ér véget. A történelmi időkben nem volt kijelölt út, elhelyezkedése attól függött, hogy merre voltak ellenséges törzsek, hol volt éhínség, mely terület volt száraz. A kereskedelem, a biztonságos közlekedés is befolyásolta, merre haladtak a karavánok, de volt néhány bejáratott főbb útvonal. A történelmi körülmények ugyan alaposan megváltoztak, kiépített út azonban most sincs.

Luv Alphand versenyszervező, Silk Way Rally – A verseny előkészítése kulcsfontosságú. A rajtot rengeteg munka előzi meg, kezdve a szakaszok kijelölésével. A térképészeti felderítéssel kell kezdeni, hogy elkerüljük a nemzeti parkokat, a régészeti területeket, a katonai övezeteket és hasonló helyeket. Ha már ezen túl vagyunk, akkor a kijelölt szakaszokat meg kell nézni és ellenőrizni minden egyes részletet. Az útitervnek mindenre aprólékosan ki kell terjednie, figyelmeztetnie kell a veszélyes részekre, és segítenie kell a versenyzőket az útirányban, hogy meddig tartsanak északnak, vagy délnek, hol forduljanak el, felmenjenek-e egy magaslatra, vagy sem.

Egy ilyen autóversenyen a veszély mindig ott lebeg a levegőben. Hasadékok, szurdokok, sziklák bukkanhatnak fel a semmiből. Ez az ára a terepen való versenyzésnek, ahol a száguldás nem mindig célravezető, ha a végén valóban be akarunk futni. Az állóképesség, az alkalmazkodás az extrém körülményekhez és az extrém útviszonyokhoz sokkal inkább kifizetődő.

Luv Alphand versenyszervező, Silk Way Rally – A Selyemút-rali igazi rali abban az értelemben, hogy óriási fegyelmet követel az indulóktól. Egy igazi utazás, ezúttal idén nyáron Moszkvától a kínai Hszianig, ami nagyjából 10 ezer kilométert jelent. Hatalmas kaland a versenyzők számára, akik kitartásból, állóképességből kapnak leckét, elvégre a szakaszok hosszúak, és a terepviszonyok nagyon változatosak, óriási sivatagok, homokdűnék, nagy síkságok, néhány hegy. Lesz itt kaland, fáradtság, félelem, minden olyan elem, amely után az indulók végül fellélegezhetnek, hogy na, csak sikerült teljesíteni.

Az lesz a győztes, aki a leggyorsabban vezet, jól navigál, és képes leküzdeni a fáradtságot. A szervizcsapatnak is óriási a feladata.

A tavalyi viadalon öt magyar egység is indult, akik autóval és kamionnal próbálták meg legyűrni a hatalmas távot és az extrém körülményeket. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 48. helyen végzett. Az autósoknál a Peugeot-val versenyző Cyril Despres, David Castera francia kettős nyerte a Selyemút-ralit. A szervezők 2017-ben is francia győzelemre tippelnek.

Luv Alphand versenyszervező, Silk Way Rally – Idén is a Peugeot a favorit, rendkívül keményen dolgoznak és nagyon jó versenyautójuk van. Fantasztikus a csapatuk. Tavaly Peterhanselt, Cyril Despres-t és Sebastian Loeböt indították, de mindenki azt mondta, hogy Loeb nem állt még készen. Nos, most már készen áll. Tavaly navigációs hibák miatt nem végeztek az élen, de idén talán övék lesz a győzelem.

A Selymút-rali idei versenyének egyik szakaszát stábunk is bejárta. Az igazi viadalt július 7. és 22. között tartják. Az Euronewst Bruno Sousa tudósította a Góbi sivatagból, Kínából.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Két év után ítéltek el egy orosz műkorcsolyázót doppingvétség miatt

Bojkottot jelentettek be az ukránok egy UEFA-döntés miatt

A lengyel vívószövetség a CAS-nál támadná meg az oroszok visszaengedését