rendkívüli hír

Újabb utcai összecsapások Venezuelában

A rohamrendőrök könnygázt és vízágyút is bevetettek a diákok ellen.

Éppen ezt olvassa:

Újabb utcai összecsapások Venezuelában

Betűméret Aa Aa

Ismét összecsaptak a kormány ellen tüntető diákok és a rohamrendőrök a venezuelai fővárosban.

Csütörtökön a biztonsági erők útblokádokat emeltek, hogy a tiltakozó fiatalok ne vonulhassanak keresztül Caracas központján. Eleinte könnygázzal próbálták szétoszlatni a tömeget, később már vízágyút is bevetettek. Durván léptek fel a rendőrök az egyetemen is, ahol szemtanúk beszámolója szerint sokan megsérültek.

A Maduro elnök rendszere elleni tüntetések már két hónapja tartanak a dél-amerikai országban, és egyre több az erőszak.

Közben az ellenzéki többségű parlament elnöke, Julio Borges Washingtonban jelentette be, hogy nem engedik kiléptetni Venezuelát az Amerikai Államok Szervezetéből (OAS), ahogy a kormány akarja. A politikus azt mondta, hogy olyan határozatot hoztak, amely semmissé teszi Maduro szándékát, így az ország mégsem lép ki a pánamerikai országok közösségéből. Az elnök döntése alkotmányellenes, ezért érvénytelen – tette hozzá.

Éjszaka sokan gyülekeztek a Ramo Verde börtön előtt, ahol az ország legismertebb ellenzéki vezetőjét tartják fogva. Ott volt köztük Leopoldo López felesége és édesanyja is. A hatóságok később egy rövid videót tettek közzé, amelyen a bebörtönzött politikus látható, hogy ezzel igazolják: López életben van.