NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Európa megosztott a török kérdésben

Európa megosztott a török kérdésben
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Megosztott az Európai Unió Törökország ügyében.

HIRDETÉS

Megosztott az Európai Unió Törökország ügyében.

Ausztria a tagjelölti tárgyalások megszakítását javasolta az Erdogan elnöknek teljhatalmat biztosító népszavazás miatt.

Németország szerint ez rossz reakció lenne és nem érne el semmit a török vezetésnél.

- A mostani helyzet bizonyosan nem fenntartható és mindkét fél számára frusztrációt okoz. De nagyon sok téren szükség van a normális, baráti és építő együttműködésre. Ezért a török kollégáinkkal együtt meg kell vizsgálnunk, hogyan javíthatunk a helyzeten – mondta az unió szomszédságpolitikáért felelős biztosa, Johannes Hahn.

Az Európai Parlament már korábban kérte a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését, de az Európa-párti törököket támogatnák.

- Több millió olyan török van, aki továbbra is hisz az európai értékekben. Ez kiderült a népszavazás eredményéből is. Ők azt szeretnék, ha az EU segítené a reformokat. Tehát világosan kell fogalmazni. Üzenetet kell küldeni a kormánynak, hogy amit tesznek, az elfogadhatatlan és fel kell függeszteni a csatlakozási tárgyalásokat, mert nem hiteles az integrációról beszélni. A török nép felé pedig nyilvánvalóvá kell tenni, hogy támogatjuk azokat, akik demokratikus reformokat szeretnének – mondta az Európai Parlament jelentéstevője, Kati Piri.

Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, Törökország folyamatos bírálata azt a veszélyt hordozza magában, hogy bevándorlók millió rövid időn belül újra megjelenhetnek Magyarország déli határánál.

A politikus hozzátette, az EU biztonsága Törökország stabilitásával kezdődik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét