Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

A Bizottság jogi eljárást indít a felsőoktatási törvény – ismertebb nevén CEU-törvény – ellen és az “Állítsuk meg Brüsszelt” néven futó nemzeti konzultációt is kiemelten vizsgálja.

Az Európai Bizottság ma ismét rátért április 12-én félbehagyott témájára: vagyis hogy sérülnek-e a jogi és alapvető értékek Magyarországon a civil szervezetekről szóló és a felsőoktatási törvény megszavazásával. Az ülés után a biztosok úgy döntöttek, hogy a CEU-törvény nem fér össze az alapvető jognak számító, szabad belső piac jogával, ezen belül pedig a szolgáltatások szabadságát biztosító, illetve az intézményi szabadság jogával, nem beszélve az akadémiai szabadsághoz való jogról, a tanuláshoz való jogról, és a szabad vállalkozás jogáról. Ezeket a jogokat az Euórpai Unió alapjogainak kartája mind rögzíti – csakúgy, mint a Nemzetközi Kereskedelmi Egyezségek, melyek felé az Európai Uniónak jogi kötelezettségei vannak.

A tagok ezért úgy döntöttek, hogy jogi lépéseket tesznek és formális felszólítást küldenek a magyar kormánynak. A magyar hatóságoknak egy hónapja van, hogy válaszoljanak, és eloszlassák a Bizottság aggodalmait.

Először szépen kérnek, ha az nem megy, jön a bíróság

A kötelezettségszegési eljárás első lépésében a bizottság összeírja, hogy szerintük mit kellene változtatni a törvényen. Erre a magyar kormány írásban reagál. Ha ez nem tetszik a bizottságnak, akkor újabb levelet küld, már konkrét intézkedéseket követelve. Ha ezután sincs kompromisszum, akkor a bizottság az EU bíróságához fordulhat, és ha ott is egyetértenek abban, hogy a törvényt meg kell változtatni, akkor a módosítás már kötelező. Attól kezdve folyamatosan kamatozó pénzbüntetés jár a módosítások elodázása esetén.

A Bizottság döntött arról is, hogy a továbbiakban is kiemelten figyelik a készülő civiltörvényt, illetve a menekültek tranzitzónába zárását, melyek kapcsán szintén aggodalmukat fejezték ki, .

A nemzeti konzultáció hazugságokat állít

A Bizottság ma hivatalosan is kiadja a magyar kormány nemzeti konzultációjának “hamis állításaira írott válaszait.”
Véleményük szerint a konzultáció állításai “hamis tényeken alapuló, erősen félrevezető állításokat és vádakat fogalmaznak meg.” Ezért erre válaszul a Bizottság valódi tényeken alapuló válaszait még ma elküldik a magyar hatóságoknak, és a délutáni, Európai Parlamenti vita kezdetével egy időben honlapjukon is publikálják azokat.

A biztosok elkötelezettek a további párbeszéd mellett köztük és a magyar hatóságok között – de abban is, hogy fenntartsák az EU közös értékeit. Az első lehetőség a nyilvános vitára-párbeszédre a ma délutáni, európai parlamenti vita lesz, ahol az első alelnök, Frans Timmermans és Orbán Viktor miniszterelnök beszélnek majd. Ezt az Euronews élőben közvetíti a hu.euronews.com oldalon és a Euronews magyarul facebook oldalán.